2016. július 12., kedd

Suzuki Daisetsu Teitarō - A teamester és a ronin







Az Edo-kor egyik híres teamesterének a gazdája a fővárosba készült, de nem akart teamestere nélkül utazni, ezért elhívta magával.
- Gyere velem, akkor legalább mindennap ihatom a teádat!
Abban az időben Japánban, erős központi kormányzat híján, nagyon zavaros idők jártak. Kósza banditák és roninok, gazda nélküli szamurájok tartották rettegésben a lakosságot.
A teamester félt.
- Nem értek én a kardforgatáshoz. Mi lesz velem, ha megtámadnak az úton? – mondta a gazdájának.
- Végy magadhoz egy kardot, és öltözz szamurájnak! – tanácsolta az ura.
Nem volt mit tenni, a teamester szamuráj öltözékét magára öltve követte gazdáját a fővárosba.
Egy nap a gazda elment otthonról, és a teamester egymaga indult sétálni. Váratlanul odalépett hozzá egy ronin, és így szólt hozzá: 
- Harcosok vagyunk mindketten, mérkőzzünk meg kardforgatásban!
- Nem értek én a harchoz, egyszerű teamester vagyok.
- Teamester létedre szamurájnak öltözöl. Ha szorult beléd némi szégyenérzet, vagy méltóság, a kardom által fogsz meghalni! – heveskedett a ronin.
A teamester elgondolkodott, de kibúvót nem találván így szólt:
- Csak néhány órát adj nekem, míg bevégzem, amit a gazdám rám bízott. Találkozzunk ma délután a tónál!
A ronin rövid gondolkodás után beleegyezett, mondván: - De ott légy ám!
A teamester egyenesen a főváros legnevesebb harci iskolájába sietett. A Harcművészetek Csarnoka előtt hatalmas tömeg gyűlt össze bámészkodó tanoncjelöltekből.. A teamester keresztülfurakodott a tömegen, a szamuráj mester elé állt és így szólt:
- Kérlek, tanítsd meg nekem a szamuráj halálának legméltóságteljesebb módját!
A mester nagyon meglepődött.
- Az emberek azért jönnek ide, hogy életben maradhassanak, te vagy az első, aki a halált keresi. Mi ennek az oka?
A teamester töviről-hegyire elmesélte a találkozását a roninnal, majd így szólt:
- Nem értek én máshoz, mint a teakészítéshez, ma este mégis ki kell állnom azzal az emberrel. Csupán egyetlen dologra taníts meg: hogyan halhatok meg méltóságteljesen!
- Rendben van! – válaszolta a mester. – Készíts nekem teát, s azután elmondom neked, hogy mitévő légy!
A teamester végtelen szomorúsággal így szólt:
- Valószínű, ez lesz evilági életemben az utolsó tea, amit elkészítek.
Nagy odafigyeléssel és nyugalommal nézte, amint a hegyi forrás vize gyöngyözni kezd a kis kályhán, majd belerakta a tealeveleket, átáztatta és leszűrte, végül cseppenként kitöltötte a teát, és átnyújtotta a mesternek. A mester végignézte, ahogy elkészítette a teát. Miután megízlelte, így szólt:
Ez életem legfinomabb teája! Most már megtudhatod, hogy nem kell meghalnod!
- Miért? Mit tanítasz nekem? – kérdezte a teamester.
- Nem szükséges semmit megtanítanom, csupán egyetlen dolgot véss az eszedbe! Ugyanolyan lélekkel állj ki a ronin ellen, mint ahogyan az imént a teát készítetted Hidd el, másra nem lesz szükséged! – válaszolt a mester.
A teamester a hallottak után elment a megbeszélt helyre. A ronin már várta, s amint megpillantotta, előrántotta a kardját és így szólt:
- Most, hogy itt vagy, mérkőzzünk meg!
A teamesternek végig a szamuráj mester szavai jártak a fejében, miszerint ugyanolyan lélekkel álljon ki a roninnal, mint ahogy a teát készíti. Mosolyogva ellenfelére nézett, majd levette fejfedőjét és rendezetten maga mellé helyezte; majd meglazította bő köpönyegét, komótosan összehajtogatta és a főfedője alá csúsztatta; ezután zsineget vett elő, hogy inge ujját megkösse; majd a nadrág szárát is megszorította. Lassan, ráérősen, tetőtől-talpig valódi szamurájjá vedlett, miközben mindvégig higgadt és nyugodt maradt. A ronin ugyanakkor egyre nyugtalanabbá vált és összezavarodott, hiszen képtelen volt eldönteni, hogy ellenfele mennyire mestere a kardforgatásnak. A teamester tekintete és mosolya csak tovább növelte bizonytalanságát.
Miután a teamester végzett az öltözködéssel, már csupán egyetlen mozdulat volt hátra – kardját tokjából kihúzva a magasba lendítette. A kard egy pillanatra megállt a levegőben, mert a teamester nem tudta, hogy most mitévő legyen. Ekkor azonban a ronin térdre vetette magát és így esdekelt:
- Könyörögve kérlek, kíméld meg az életemet, soha nem láttam nálad jártasabb harcost!

A történet tanulsága:  A teamestert nem harci jártassága, hanem bátor szíve, higgadtsága és rendíthetetlen önbizalma vezette győzelemre. Nem a technikai tudás és a jártasság a legfontosabb. Az ezek felett álló képességek birtoklásához a szívünkre és a lelkünkre van szükség.

/Fordította Zombory Klára/

(A kép forrása: pinterest)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése