1.
A Lattest Omotesando egy kis kávézó volt Tokyo Shibuya–ku
negyedének kevésbé forgalmas pontján. Formatervezett, kényelmetlennek ható
bútoraival, a glettbeton bárpulttal és padlóval, csupasz, fehér falaival,
világos központi terével egyszerű és letisztult stílust képviselt. Olyan hely
volt, ahová az emberek szívesen ültek be pihenni a nagyváros ingeráradata elől,
vagy csak egy csendes beszélgetésre. Egy fiatal,
húszas évei elején járó japán nő ült a bárpulttal szembeni fal mentén végigfutó
pácolt tölgylécekkel fedett kőpadon. Vele szemközt az unokahúga, tizenhat éves
lehetett talán. Látszott rajtuk, hogy rokonok, mindkettőjüknek kimondottan szép
arca, hollófekete haja és vékony alakja volt, az öltözködési stílusuk azonban
erősen eltért. A idősebb nő sima, vajszínű kosztümöt viselt hozzá illő élére
vasalt nadrággal, a lány azonban elment volna akármelyik K–pop lánybanda egyik
tagjának fiatalos és kihívóan rövid fekete ruhájával. Nokka Akarui Taipuraita,
így hívtak a nőt, hosszasan és elmélyülten beszélt Takuminak, az unokahúgának.
– Először volt a Takama no Hara, a Magas Ég síkja[i]. Még
nem létezett más, se szárazföld, se állatok, se emberek. Akkor született az
első három isten - Ame no Minakanusi no Kami[ii],
az Ég Magasztos Központjának Mestere, Takamimuszubi no Kami, Fenséges és Teremtő
Csodatévő Istenség és Kamimuszubi no Kami, Magasztos Teremtő Istennő[iii].
Ők éltek és alkottak a világ teremtése előtt, de munkájukat még mi sem értjük
pontosan. Elrejtették nyomaikat az utánuk következő istenségek elől, mielőtt eltávoztak.
Majd az olajos ürességből kihajtott egy nádszál, melyből két újabb Kami
született. Ők is alkottak, formálták és alakították a semmit, majd ők is elenyésztek.
Ezután további öt generációja következett a Kamiknak. Éltek, szerettek és
alkottak, de munkájuk mindezidáig rejtve maradt. A Kamik hetedik generációját
két istenség alkotta: Izanagi, a Férfi, Aki Hív és Izanami, a Nő, aki Hív.[iv]
Joggal tekinthetjük őket ősanyának és ősapának, hiszen a ma élő kamik jelentős
része az ő nászukból származik, mint ahogy a Japán–szigeteket is ők
teremtették. Az ő gyermekük Cukijomi, a holdat ellenőrző isten, Szuszanoo no
Mikoto, a lobbanékony vihar- és tengeristen és Amateraszu Ómikami, a
napistennő. Izanami utolsó gyermeke, Kagucucsi volt, a tűz Kamija. Az ősanya
nem élte túl a szülést.
A nő összeérintette a két tenyerét és tisztelete jeléül
kétszer apró mozdulatokkal meghajolt.
– Whatever – Nokka Akarui Taipuraita unokahúga fel sem
nézett az okostelefonjából. A nőt elöntötte a pulykaméreg. Az angol kifejezés
már önmagában sértő volt, hát még a hanyag viselkedés, a testbeszéd.
– Az őseidről mesélek neked, ne légy tiszteletlen. –
fakadt ki Nokka.
– És? Nem érdekel egy cseppet sem. Régen volt, túl rég,
már csak történelem és a töri semmire se jó. Plusz lehet, a fele se igaz.
A lány nem zavarában kerülte a szemkontaktust, egyszerűen
csak jobban érdekelte a telefon képernyője.
– Nem jutok szavakhoz. – Nokka meghökkenve bámulta az
unokahúgát, aki arra se vette a fáradságot, hogy válaszoljon, vagy akár ránézzen,
miközben ütemesen kopogott az iPhone virtuális billentyűzetén.
– Most emailezel?
A lány gúnyos, nevetésbe kezdett, de ez a nevetés inkább volt
felnőttes, mint az az ártatlan gyermeki kacaj, ami miatt megbocsájtanak a
szülők minden csínytevést a gyermekeiknek.
– Email? Most ugye viccelsz? Annyira beszűkült vagy! Csak
hogy tudd, most a MySpace megy.
Nokka Akarui Taipuraita no Kamiból elpárolgott a harag, s
helyét végtelen szomorúság vette át. Rosszul esett neki, hogy az unokahúga csak
két ujjal gépelt, hiszen Nokka valójában az Írógépek Kamija volt. Általános
igazság, hogy az ázsiai nők életkorát nehéz megbecsülni. Rá ez különösen illett,
hiszen fiatalnak tűnt, de valójában több, mint százötven éves volt. Emlékezett
a hőskorra, mikor a titkárnők még külön versenyeket rendeztek, hogy ki tud
gyorsabban gépelni. Folyamatosan döntötték meg a rekordokat, és mikor először
lépték át a háromszáz leütés per perces álomhatárt! Az volt csak a diadal! A
belga Sabena légitársaságnál dolgozó vörös hajú titkárnő volt az új rekorder.
Milyen furcsa, a nevét már elfelejtette. Ma már biztosan öreg hajlott hátú
nagyanyó, ha él még egyáltalán. Aztán jött a négyszáz, az ötszáz, és ma már egy
profi gépíró egy perc alatt akár hatszáz leütést is elérhet hiba nélkül.
Fantasztikus érzés volt a figyelem középpontjában lenni. Érezni a pezsgést a
versenyeken, a nők izgalmát, a becsvágyat, a győztesek mámorát és persze a
vesztesek fájdalmát. És azok a drága mérnökök mennyit dolgoztak a billentyűzet
leosztásán, hogy a visszatérő billentyűk ne akadjanak össze! Szép egyenletesen
el kellett osztani a gyakran használt betűket. Nokka emlékezett még, amikor
megihlette azt a jóképű mérnököt, aki végül feltalálta a QWERTY felosztást, de
manapság már nincsenek versenyek. Az elektronikus billentyűzetek elterjedésével
senki nem használ írógépet. Fájdalmas sóhaj szakadt fel belőle, hiszen az unokahúga is Kami, csakhogy ő a laptopok és
az okostelefonok istennője, Furatto Sozetsu Takumi no Kami volt. Előtte még
mindig ott árválkodott a fekete kávéja, Takumi már rég felhörpintette az
Americanoját, sőt, szó nélkül otthagyta nagynénjét az emlékeivel és a
depressziójával, aki észre se vette mikor ment el. Csak az üres szék maradt,
amit a fiatal lány vissza se tolt rendesen. Vajon mióta nézhette a szomszéd
asztal lapján azt a furcsa mintát a fában? A csészéje már kihűlt.
– Majd én megmutatom ennek a lánynak – gondolta Nokka, s
már formálódott is egy terv a fejében.
2.
Hónapokon át készítette elő a tervét és a részleteket alaposan
kidolgozta. Takumi uralta a mainstreamet,
ehhez kétség sem férhetett, de mindig voltak olyanok, akiknek a fősodor nem
tetszett, akik mások akartak lenni. Számtalan szubkultúra alakult ki az
évtizedek során, többségük eltűnt, mások egy rövid aranykor után stagnálásba
váltottak, megint másokat bedarált a mainstream és átalakította őket. Punk,
ska, body building, mind átalakultak az évek során, de mi lenne, ha egy
istenség kezdene el a lázadó ifjak fülébe sugdosni? Mennyire erősödhet meg egy
mozgalom? Nokka szenvedélyesebben dolgozott, mint valaha. Világszerte
észrevétlenül tevékenykedett, sokaknak apróbb öltözködési tanácsokat adott,
alternatív ruhatervezőket ihletett meg. Egyeseknek segített az extravagáns
szakálluk kialakításában, másoknak kiválasztotta reggel a divatos, kockás inget,
vagy szerzett egy szép vintázs tetoválást. Tucatnyi fiatalnak kölcsönzött
egyedi, furcsán körülírható külsőt és százak követték a példát. Megszülettek az
ő héroszai, akiket az emberek közé küldhetett hősi tetteket végrehajtani.
Létrejött a Hipster mozgalom, s aztán amikor elérkezettnek látta az időt,
elültetett egy bogarat az egyik ígéretes favágószexuális fiatalember
agyába. Másnap egy Frank Gardner nevű favágószexuális fiatalember, aki mindig
is ódzkodott attól, hogy középszerűnek tartsák, kedvenc alternatív kávézójába
egy írógéppel ült be. Még a YouTube-ra is felkerült, és napok alatt több
százezren nézték meg a videót. Egy cseh diák írógéppel ment laptop helyett
egyetemi előadásra és hangosan – Nokka szerint dicsőségesen hangosan –
kopogott, amíg az előadó ki nem küldte. Rövid életű, de mennyei pillanatok
voltak ezek az írógépek kamija számára.
3.
Nokka egy elhagyatott buddhista templomban sírdogált
csendesen. Hét kemény évet dolgozott végig, mégis mozgalma a tízes évek
derekára kerékbe tört. Az írógépek súlyosak voltak, elavultak és nehezebben
kezelhetőek, mint az újabb és újabb kütyük. A hipstereket bedarálta a
mainstream, már nem különc lázadók voltak, hanem fogyasztók, akiket a rendszer kiszolgált
haj– és tetoválószalonokkal, méretre szabott C&A lázadással és
Macbookokkal. Takumi egyszer személyesen is megköszönte Nokkának a hipster
mozgalmat, ami végül a iMAC termékek legkomolyabb fogyasztói piacává vált. Ami
még furcsább, komolyan is gondolta, nem tiszteletlenségből tette. A hipsterek
nagyon keményen akartak különbözni a társadalomtól, de aztán szégyen gyalázat,
mind ugyanolyanok lettek és elveszett a varázs, kialudt a szikra, feloldódott
az egész.
– Miért sírsz, gyermekem? – a férfi lassan, csendesen
lépdelt, Nokka észre se vette s most ijedten ugrott fel.
– Ne, ne ijedj meg, nem kell félned tőlem. – tette fel
mindkét kezét a férfi nyugtatólag.
A nő gyorsan letörölte a könnyeit és elkente sminkje nagy
részét, majd a férfira nézett. Kopasz, mosolygós negyvenes, szikár
testfelépítéssel. Fekete és vörös bonc buddhista szerzetesi ruhát viselt, de
Nokka érezte, hogy ez csak a felszín. A férfi is egy volt a szigetvilág millió
istene közül.
– Elbuktam, bátyám. Mindent megtettem, hogy az emberek
ismét az íróképekkel foglalkozzanak, de… csúfos kudarcot vallottam.
– No, no, kishúgom, nincs okod sírni. Hadd meséljek el egy
történetet! Egy apró kami egyszer Izanagi elé állt és azt kérte tőle, hadd
legyen ő is része apja csodálatos szigeteinek. A teremtő Atya egy erdőt bízott
rá. A kis kami sokáig élt ott a fák között. Segítette azokat a favágókat, akik
tisztelték és áldozatot mutattak be, de megvadult, fehér bajszú vadkan képében
elűzte azokat, akik tiszteletlenek voltak az istenekkel szemben. Évezredekig
óvta a természet harmóniáját, s mialatt a kis kami felcseperedett, az erdő
egyre kisebb és kisebb lett. A fáiból Edó házai lettek, az állatok elköltöztek,
az apró kőszentélyeket nagyobb templomok udvarára szállították. Úgy tudom, te
is ismered ezt a területet. Ma úgy hívják, Shibuya–ku.
Nokka meglepődött és el is szégyellte magát. Mondani
akart valamit, ám a férfi folyatta.
– Az erdő már négyszáz év óta nem létezik, de az egykori
kami, még mindig él. Nem állhatott a változás útjába, de a változás se
állhatott az ő útjába. Felkerekedett és megtette azt, amit korábban is
szeretett volna, azonban sosem hagyhatta el szeretett erdejét: Felmászhatott
vége a Fuji hegyre, amit eddig csak távolról csodált és onnan messze látott.
Látta a vidéket, de ami fontosabb látta önmagát s azt, hogy hogyan mozog
minden, ami él és gondolatban ezerszeresen hálát adott az ősöknek, hogy része
lehet ennek az egésznek. Elfelejtette bánatát, haragját és rálelt a lelki
békére. Aznap lépett rá a saját útjára, amin azóta is jár. Jelenleg – nézett
végig önmagán – épp buddhista szerzetesként él.
-De az írógépek...én már sohasem... semmit se... –próbálta
megfogalmazni Nokka sírásba fúló hangon. Lábait átkarolva ült egy kőpadon,
fejét a térdén pihentette.
–Ó, húgom, az elején sosem könnyű, de megtalálhatod az
utadat – ült le a szerzetes a nővel szemben. - Csak gondold végig mi okozna
örömet neked! Annyival több lehetőségünk van, mint az embereknek… biztos vagyok
benne, hogy sikerrel fogsz járni! Ez az utolsó kis játékod a fiatalsággal
távolról sem az utolsó volt. Az írógépek meg...– szelíden széttárta a karját –,
azoknak valószínűleg leáldozott. Tekintsd a 21. századot korai nyugdíjazásnak.
[i] A menyországnak megfelelő hely a Japán
mitológiában, ahol az istenek élnek. A sintó vallás szerint ez egy légies hely,
ahol a fény meghatározó. Az emberek lakta földdel a Ama-no-uki-hashi, a Mennyei
lebegő híd köti össze.
[ii] Az első Kami (istenség). A sinto mitológiában
megtalálható kamikat legegyszerűbben isteneknek fordíthatnánk, de ezzel
igencsak leegyszerűsítenénk a dolgot. Az ősi Japánok sokkal kiterjedtebben
használták ezt a fogalmat. Kamik voltak legjelentősebb isteneik, egyes
térségek, természeti jelenségek, folyók, hegyek „védőszellemei”, történelmi
alakok, mondabeli hősök, foglalkozások, ételek, vagy akár tárgyak védőszentjei
is. A Kamik szinte akármilyen formában megjelenhetnek, természetesen emberi
alakot is képesek ölteni. A leggonoszabb gonosz és a legjobb jó is a kamik
megnyilvánulása. (Dr.Alice Mills Mitologia, 358.p.) Ame no Minakanusi no Kami
távolról sem olyan jól megfogható, mint például a görög mondavilág Zeusza. Már
nevének leírására is több változatot találunk. Egyes kutatók az
esthajnalcsillaggal azonosítják, mások szerint kínai hatásra formálódott.
[iii] Takamimuszubi és Kamimuszubi a főistennel egy
időben “született”. Igen rossz kifejezés, hiszen ők nem születtek, hanem különösebb
előzmények nélkül jelentek meg.
[iv] Izanami és Izanagi a japán mitológia két
legismertebb alakja. Kettejük nászából (és egyéb tevékenységükből) származik a
szigetek hitvilágának majd az összes további fontosabb istensége. Számos
legenda kapcsolódik a nevükhöz, melyeket egy szerény kis végjegyzet keretein
belül lehetetlen bemutatni.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése