Sanjou Munechika korának egyik
leghíresebb kardkovácsa volt. Az ő keze
munkája volt többek között az Ima no
Tsurugi, az Iwatooshi és nem
utolsósorban a Mikazuki Munechika, ám
talán a legtöbb rejtély által övezett kardjának a története egy Nô színdarabban maradt fenn, a Kokajiban,
ami így szól:
A
66-dik uralkodó, Ichijō császár egy álmot látott,
amelyben a nevezetes kardkovács, Sanjô Munechika,
egy kardot készít neki. Elküldte hozzá a szolgáját, Tachibana no Michinarit a
megbízással. Miután megtalálta, közölte vele, hogy a császár személyesen
választotta ki őt, hogy egy különleges kardot készítsen neki. Munechika nagy gondban
volt, mivel éppen nem volt megfelelő segédje, akivel vállalkozhatott volna erre
a megtisztelő, ugyanakkor kényes feladatra, ám a küldöttet ez nem érdekelte.
-
Ha
nincs, akkor keress! – közölte és távozott.
Munechika
nem szállhatott szembe a császár akaratával, ezért kétségbeesésében elment a
Fushimi Inari szentélybe, hogy isteni segítségért imádkozzon Inari Ōkamihoz, aki többek között a kovácsok védelmezője is volt. A nap már lenyugvóban volt, mikor elérkezett az ezer
toriik útjához, ami a szentélyhez vezet. A cinóber kapuk alagútját vérszínűre
festették a hanyatló napsugarak, s ekkor a vörös fényben egy fiút látott
feltűnni.
-
Te
vagy Sanjô Kokaji Munechika?- kérdezte a férfit.
-
Ki
vagy és honnan tudod a nevem?
-
Nem
fontos – válaszolt a fiú. – Tudom, hogy aggódsz, mert a császár egy kardot kért
tőled és neked nincs megfelelő segéded. Nos, nyugodj meg, miután elvégezted a
szükséges megtisztulási szertartásokat, ott leszek és segítek neked – azzal
eltűnt a lebukó sugarakkal.
Másnap
Munechika elvégezte a rituális mosakodást, fehérbe öltözött, mint a sintó pap, majd nekiláttak a szent kötelekkel megtisztítani az eszközöket.
Mialatt a kovács imádkozott, felbukkant egy fehér róka és rádöbbent, hogy maga
Inari istenség küldött neki segítséget. A róka átváltozott a fiúvá és
nekiálltak a munkának. Isteni segédje egyetlen szó nélkül is tudta, miként
dolgozzon legjobban a mester keze alá, milyen erővel üssön a kalapáccsal, és mikor
a penge elkészült, Munechika tudta, hogy remekművet alkottak. Az előlapjára a
Kokaji Munechika nevet véste, vagyis, hogy ő kovácsolta, a hátlapjára pedig
azt, hogy Kogitsune, ami a fiút jelentette, azaz a kitsunét, a rókát, Inari
istenség küldöttét, aki segített neki. Alig fejezte be a vésést, segédje
eltűnt, ő pedig másnap büszkén adta át a császári követnek a Kogitsune-marunak
elnevezett tachit.
Sajnálatos módon semmilyen történeti
feljegyzés nem maradt fenn erről a legendáról a színdarabon kívül, viszont az
tény, hogy a kard készítésének dátumának az Eian-korszakot jelölik meg, ami
987-től 988-ig tartott és beleesett Ichijō császár uralkodási idejébe, valamint a
legkorábbi írásos emlék, ami említi a Kogitsu-marut, a késő Heian-korból való,
és a tachit a nemes Kujō család kincseként nevezi. Van egy legenda, miszerint
909-ben Kyoto még mindig szenvedett Sugawara no Michizane átkától. Néha heves
viharok zúdultak a városra áradásokat okozva, de a legfélelmetesebbek és
legveszélyesebbek a váratlanul lecsapó villámok voltak. Ebben az évben egy
fehér róka bukkant fel a semmiből és egy kardot adott át a Kujō klánnak, akik
nagyrabecsült kincsként őrizték a csodás tachit, melynek neve Kogitsune-maru
volt és bűvös ereje képes volt elűzni a vihart.
Az elkövetkező néhány
évszázadban elég zavaros kijelentések voltak a kard birtokosairól és az sem
világos, hogy öröklés útján került-e a Fujiwarák birtokába és utána hogy kerül
újra vissza a Kujō családba, mindenesetre a családi krónikában van egy
feljegyzés, miszerint 1370-ben a klán
egyik tagja, Kujō Tsunenori, aki az akkori kormányzó volt, éppen sétálgatott,
amikor hirtelen vihar támadt és az égen villámok cikáztak. Előrántotta a
Kogitsune-marut a hüvelyéből és az ég felé vágott vele, majd hadonászni
kezdett, hogy elűzze a fellegeket. Ekkor egy villám lecsapot, egyenesen a
kardba. Hogy igaz-e, ma már lehetetlen eldönteni, mindenesetre a régens életben
maradt, viszont elképzelhető, hogy a kard nem élte túl a kalandot és megsemmisült.
Ezután az
eset után sokáig nem hallani erről a nagyszerű pengéről, ám mikor Tokugawa Yoshimune shōgun
lesz (1716 – 1745),egy kard bukkan fel a Kasuga-szentélyben, amiről azt hiszik,
hogy a Kogitsune-maru, ám nagy valószínűséggel egy Kage kard, azaz
Árnyék. A
régi időkben gyakran előfordult, hogy a kovácsmester bizonyos megbízások
esetében nem egy, hanem kettő kardot kovácsolt, esetleg többet is. Ennek az ún árnyékkardnak a kovácsolását kageuchi-nak nevezték. A
legtökéletesebbet kapta a megrendelő, ezt látta el aztán a mester a
kézjegyével, a másikat soha nem írta alá.
Kuze Shigeyuki ,
aki hivatalnok volt Tokugawa shogunátus idejében, vizsgálatot indított a
karddal kapcsolatosan, amiből kiderül, hogy
2 shaku és 2 bu hosszú (kb.61,2cm), és két vésés van benne, az egyik
Munechika neve, a másik furcsa módon „Kogitsune-maru
kage”, ami miatt erősen megkérdőjelezhető, hogy a Kogitsune-maru lenne,
ugyanakkor szokatlan a „kage” jelölés
ellenére az aláírás. Tovább
bonyolítja a helyzetet, hogy több szentélynek is a birtokában van az
állítólagos Kogitsune-maru, de ezeknek a mérete kizárja a hitelességet. Van még
az öreg Isonokami-szentélyben, Narában is egy tachi, amit lezárva tartanak egy
szekrényben, de sajnálatos módon nem engedélyezik a kard vizsgálatát, így a hír
ellenőrizhetetlen.
Gyakorlatilag semmilyen
adat nincs, hogy a kard létezik-e még és hol őrzik, de talán éppen ettől maradt
meg a titokzatosság, ami születését övezi.
Az
alábbi források alapján:
https://www.facebook.com/Tourabu/posts/960126384037754:0
https://en.wikipedia.org/wiki/Inari_%C5%8Ckami
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése