Hosoda Mamoru: Mirai - Lány a jövőből - kritika, filmismertető

Mirai - Lány a jövőből 2018

Első kézből sikerült megtanulnom, hogy ha kritikát szeretnék írni egy filmről, akkor nem szabad előtte mások véleményébe beleolvasni, mert könnyen befolyásolhat. Mamoru Hosoda eddigi összes alkotásáról írtam már, így elég nyilvánvaló volt, hogy kíváncsi leszek az animegyártás ezen mesterének vadiúj bemutatójára, a Mirai-ra is (Mirai of the Future, Mirai no Mirai, Mirai – Lány a jövőből) is.

A cselekmény:

Anya és apa boldogan éldegélnek az általuk felépített házban, mely igencsak különleges, hiszen a férfi maga tervezte. Hamarosan egy kölyökkutya is csatlakozik a családhoz, majd Kun is megszületik, aki nagyon élvezi, hogy körülötte forog a világ, egészen addig, míg kishúga, Mirai meg nem érkezik. A négyéves fiú képtelen elfogadni, hogy a figyelem nem rá irányul. Úgy érzi, szülei már megfeledkeztek róla, és lassan megutálja a kis jövevényt. Ahogyan a helyzet elmérgesedik, és édesanyja visszatér a munkába, egyedül hagyva őt a dolgozó és háztartás fenntartani próbáló édesapjával, egyszercsak furcsa eseményláncolat kezdődik, melynek első aspektusa, hogy a ház átriumában találkozik egy felnőtt lánnyal, aki azt állítja, ő a jövőbeli Mirai.

Kép forrása

Az elemzés:

Mamoru Hosodától megszokhattuk már, hogy izgalmas témákat feszeget a művei során, melyek történetét egyébként ő maga írja meg. Jelen esetben több réteget is felismerhetünk, amellett, hogy egy slice-of-life fantázia szülte világba enged betekintést, egy család életébe. Éppen ezért a cselekmény és a látottak értelmezése is több szinten lehetséges, ezért igyekszem mindegyiknek végigmenni. Lévén a fentiekben már ellőttem, hogy erről az alkotásról már született egy cikk, ráadásul pszichológiai alapokon nyugvó megközelítéssel, így talán megengedhetem magamnak a kritika műfajának kicsivel szabadabb kezelését.

A legegyszerűbb megközelítés egyértelműen az, ha nagyjából szó szerint vesszük a történetet. Ebben az esetben a Mirai egy család születését mutatja be nekünk, ahol a legfontosabb tanulság, hogy minden egyes új jövevény megbolondítja a helyzetet, és az alkalmazkodás lesz a legfontosabb kérdés, hiszen egy pár összeszokása is arról szól, hogy megismerik egymás jó és rossz oldalát, elfogadják a másikat, ami egy idő után feltétel nélküli szeretetté alakulhat át. Ezt a köteléket aztán erősítheti egy közös szerzemény, ami lehet egy ház, de akár egy háziállat is, mely aztán felelősségre tanítja őket. Természetesen a klasszikus értelemben vett családi modell megkoronázása az első gyermek vállalása, mert ott már komolyabban oda kell figyelniük, illetve jóval közelebb áll majd hozzájuk, hiszen kettejükből születik meg az utód, aki majd tovább viheti a vérvonalat. (Így mindenféle megközelítésben sikerül szemléltetnek a szituáció jelentését, jelentőségét.)
Ez a réteg tényleg leegyszerűsíti a cselekményt, de nem ad magyarázatot a misztikus szálra, azaz a címben említett jövőből érkező Mirai-ra. Japán legendákra is találunk utalást az animében, így akár el is mehetnénk emellett, de úgy tűnik egy következő rétegben kell keresnünk a magyarázatot.

Kép forrása

Ha már amúgy is a családnál tartunk, és a szimbolikus családfa akár ott is állhat a kertben, ahogyan a film bevezetőjében is szépen megjelenik ez; akkor tekinthetjük úgy az egész történetet, mint egy tágabb értelemben vett család egyik állomását, egyik ágát a folyamatban. Azaz nem az a lényeg, ami aktuálisan történik, hiszen globálisan szemlélve csupán egyetlen generációja ez egy klasszikus vérvonalnak. Ez jóval több magyarázattal szolgál a látottakra, mert így értelmezhetőek azok a misztikus jelenségek is, mint a kertben megjelenő furcsa emberek. Itt bizony értelmet nyer a teljes szereplőgárda, mert megtanítják nekünk, hogy minden folyamatnak része az is, amikor hibázunk, és ez nem egyedi jelenség. Amikor próbálkozunk, és valami nem sikerül, de ennek ellenére kitartunk mellette, egy idő után meghozza a várva várt gyümölcsöt. Sosem szabad feladni, akkor sem, ha esélytelennek tűnik a vágyott dolog elérése. Ebben pedig nem csak a családnak van szerepe, hanem annak is, hogy mi szeretnénk azt létrehozni. Az összetartás elengedhetetlen, a csapatmunka szükségeltetik a működéshez. Hiába próbálják a szüleink azt belénk sulykolni, hogy ne rosszalkodjunk, és hallgassunk rájuk, mi is tisztában leszünk azzal – legalábbis előbb vagy utóbb –, hogy ők ugyanúgy beleestek azokba az útvesztőkbe, amibe mi keveredtünk. Természetes jelenség tehát, hogy megpróbáljuk megóvni utódainkat a kudarctól, azt viszont felnőttként el kell fogadnunk, hogy csak úgy fejlődhet valaki, ha azokat elköveti, és tanul belőlük.

Hiába a küzdelem az ellen, hogy másként cselekedjenek a családunk tagjai, mint ahogyan azt elvárnánk tőlük, emlékeznünk kell, mennyire hasznos volt az, hogy bizonyos pontjain az életünknek átéltük azokat, és így jobb emberként keveredtünk ki belőle, a következőkben másként álltunk a szituációkhoz. Ez pedig már egy harmadik réteg, a felnőtté válás folyamatáé, amelyet ugyancsak szemléletesen ábrázolnak a Mirai során. Regényesen mondva ez a karakterfejlődés aspektusa, amely kimondatlanul is fontos, hogy jelen legyen egy-egy történet során, kivéve, ha a statikus jellemeknek funkciója van. A tanulási folyamatok nincsenek elrejtve, csak nem arcbamászósak, a többi szereplő szembesíti a másikat azzal, hogy mennyire megváltozott ahhoz képest, amilyen korábban – akár gyermekkorában – volt.
Ezt értelmezhetjük egyetlen személy szintjén is, de én nem ragadnék le, és összekapcsolnám a rétegeket egymással, hiszen a lényeg az, hogy minden és mindenki hatással van ránk, arra, ahogyan cselekszünk, ahogyan beszélünk és reagálunk, amilyen emberré válunk. Ez alól nem kivétel az sem, hogy mi magunk milyenek vagyunk, mert bizony az is kihathat a jövőnkre, ha szembesítenek múltbéli vagy akár jövőbéli önmagunkkal – ez utóbbi a sci-fi eszközei közé tartozik, de jelen anime esetében is könnyedén belesimul a cselekménybe.

Szeretem komplex módon, akár globálisan is értelmezni az animék boncolgatta kérdésköröket és a megjelenített problémákat, ami azt jelenti, hogy ezt a bekezdést bátran kihagyhatják azok, akik a filozófiai fejtegetéseket nem kedvelik, valamint SPOILER-esnek tartják. Ötvözzük és foglaljuk össze tehát azoknak, akik látták már a Mirai-t, és kérdőjeleket hagyott bennük a történet értelmezése. Számomra legalábbis a következőket jelenti a cselekmény, az elénk vetített képi anyag. Azon túl, hogy a középpontban Kun áll, ő valójában a család férfi- és női tagjainak szimbolikus megtestesítője is, ez megmagyarázza a kertben lezajló eseményeket, melyek nem csupán a fantáziája szüleményei, hanem megmutatják azt is, hogy életük különböző állomásain milyen nehéz helyzetekkel kerültek szembe a felmenői, hogyan küzdöttek meg a problémákkal, és a fiú génjeiben gyakorlatilag örökítették ezeket az élményeket. Nyilván ők nem tudnak megjelenni a srác előtt, nem tudják ezeket elmondani, de egy animációs film tökéletesen alkalmas eszköz arra, hogy ezeket a tudásokat átadja, megjelenítse, miként klasszikus drámai művekben ez bizony bevett eszköz volt.
De itt nem állunk meg, hiszen azt is láthatjuk, ahogyan a felnövő lánygyermek szembesíteni próbálja a kis Kunt annak a következményeivel, amit a jelenben tesz vele a bátyus. Azaz egy teljesen globális megközelítést láthatunk, hogy ki milyen jó tanáccsal látná el a fiút jelenlegi helyzetében, hogy felnőjön, igaz és szerető testvére legyen a kis Mirainak, akinek a neve is ugyanúgy szimbolikusnak mondható. A misztikus szál tehát könnyedén kibogozható, ha nem csak a látottakon gondolkodunk el, hanem azon is, milyen hatással van ez a fiúra, aki egyértelműen elhanyagoltnak érzi magát, hiszen az új jövevény a „jövő”, ő már a háttérbe szorult és igencsak féltékeny Mirai-ra. Mégis, a cselekmény folyamán fokozatosan elfogadja a változást, és felnő a feladathoz, megérti, hogy neki kell megvédenie a kishúgát, ez pedig egy új szerep, amelynek meg kell felelnie. De nem csak ő fejlődik, ugyanígy megváltozik a rendetlen és hebrencs anyuka, és a családi élettől menekülő, munkába temetkezett férj is, és igazi családdá érnek össze.

Az alkotókról:

Mamoru Hosoda (Wolf Children, Summer Wars, The Boy and the Beast, The Girl Who Leapt Through Time) eddigi alkotásai során is különböző világok ütköztetésével találkozhattunk, de a legfinomabban a Mirai-ban sikerült ezt ábrázolnia. Tovább megyek, erős Satoshi Kon hatást is érzékelek a műben, ahogyan itt a fantázia és a valóság elemeit vegyíti, olyan igényességgel, miként a rendezőmester a Paprikában és a Perfect Blue során teszi. Persze hasonló megoldásokkal a The Boy and the Beast szimbolikájában is találkozhattunk, de ott jóval árnyaltabb volt az egész ábrázolása, sokkal inkább egy fantáziavilágban jártunk, itt viszont egyértelműbb, hogy üzenetet szeretne közvetíteni, azaz a síkok valójában nem találkoznak, a jeleneteket inkább virtuálisan kell értelmeznünk. Így szemlélve ez Hosoda úr eddigi legérettebb alkotása.
Nem meglepő módon a Chizu Studio karolta fel ezt a munkáját is (Wolf Children, The Boy and The Beast). De az sem sokkol majd senkit, ha elmondom, a művészeti vezetést is olyanokra bízták, akik Ghibli-animációk során segédkeztek, hiszen Takashi Omori és Yohei Takamutsu is részt vettek a From Up On Poppy Hills elkészítésében, ez pedig jelen anime képi világában is visszaköszön. Igen, ezzel azt akarom mondani, hogy – bár eddig sem voltak kétségeim Mamoru Hosoda képességeit illetően, de – ezzel a művel „felzárkózott” Miyazaki és Shinkai mellé. A mű vizuálisan szemet gyönyörködtető, az animációk kifogástalanok, felismerhetjük a különböző említett hatásokat a rajzok során is, de Hiroyuki Aoyama (The Great Passage) karakterdizájnja és Masakatsu Takagi (Wolf Children, The Boy and The Beast) zenéje is fantasztikusan illeszkednek a Mirai mondanivalójához.

Bár a műről egyértelműen a Paprika és a Totoro ugrik be elsőre, valamint a Millennium Actress varázslatos cselekménye, a Mirai mégis egyedinek mondható, hiszen zseniálisan felépített, sokrétegű alkotás. Nagyon sokáig nem derül ki róla, hogy nem egy egyszerű helyzetkomikumokkal tűzdelt vígjátékkal van dolgunk, hanem bizony súlyos kérdéseket boncolgató izgalmas drámával, méghozzá a szó klasszikus értelmében is megállná a helyét, azaz a színpadon is el tudnánk képzelni. Ebből a szempontból is kiemelkedőnek mondható a mester munkásságából, de nem utolsó sorban azért is, mert a világ, amelybe elkalauzol bennünket, sokkal barátságosabban közelíti meg a problémákat, mint egy arcbamászósabb alkotás. Képes egyszerre bájosan mosolyogtató, elbűvölően játékos és végtelenül komoly lenni, ahogyan a rendezőtől ezt már megszokhattuk.
Emellett viszont sokkal érettebb mű, a Mirai, mint a korábbi animék, legalábbis az eddigiekre ez teszi fel a koronát.

Kép forrása

Értékelésem 10/10

Smaragd Sárkány

https://smaragdanimesarkany.blog.hu/2018/10/02/mirai_lany_a_jovobol