2019. március 17., vasárnap

Sakura-legendák 2. Ubazakura


UBAZAKURA


kép forrása


Háromszáz évvel ezelőtt, Asamimura faluban, Iyo provincia Onsengori körzetében, élt egy jó ember, akit Tokubeinek hívtak. Ő volt a környék leggazdagabb embere, és a muraoda, vagyis a falu vezetője. Az élet legtöbb területén igen szerencsés volt, de elérte a negyvenedik évét anélkül, hogy apa lett volna. Ezért ő, és a felesége sokat imádkoztak Fudo Myo O istenséghez, akinek Asamimurában volt egy híres temploma, a Saihoji.
Imáik végül meghallgattak, Tokubei felesége gyönyörű kislányt szült, aki a Tsuyu nevet kapta. Amikor az anyja teje elapadt, egy szoptatós dajkát vettek fel a kislány mellé, akit O-Sode-nak hívtak.
O-Tsuyu gyönyörű lánnyá növekedett, de amikor tizenöt éves lett, megbetegedett, és az orvosok úgy vélték, menthetetlen. Ekkor O-Sode, aki éppen úgy szerette O-Tsuyut, mint a saját anyja, elment a Saihoji templomba, és buzgón imádkozott Fudo-Samához, hogy a lány meggyógyulhasson. Minden nap, huszonegy napon át, újra és újra elment a templomba az isten segítségét kérni, és végül O-Tsuyu hirtelen és teljesen felépült.
A Tokubei házban nagy volt az öröm, és minden barátjukat meghívták, hogy megünnepeljék a csodát, de az ünnep estéjén O-Sode hirtelen megbetegedett, és az orvos, akit hívtak, hamarosan közölte: haldoklik.
A család nagy bánatban gyűlt az ágya köré, hogy búcsút vegyenek tőle, de ő mély nyugalommal így szólt hozzájuk:
– Itt az ideje, hogy elmondjak nektek valamit. Az imáim meghallgattattak. Fudo-Samát kértem, hogy átvehessem O-Tsuyu helyét a halálban, és ő nagy kegyességében megadta nekem ezt az áldást! Ezért, kérlek, ne bánkódjatok a halálomon! … De lenne egy kérésem. Ígéretet tettem Fudo-Samának, hogy köszönetként és megemlékezésként egy cseresznyefát ültetek Saihoji kertjében. Sajnos nem vagyok már képes rá, hogy magam tartsam be az ígéretem, ezért benneteket kérlek, hogy teljesítsétek a fogadalmamat… Ég veletek, barátaim, és emlékezzetek rá, hogy boldogan haltam meg O-Tuyuért!
O-Sode temetése után Tsuyu és a szülei egy kis cseresznyefát – a legszebbet, amit találhattak – ültettek el Saihoji kertjében. A fa nőtt és bimbózott, és a következő év második hónap tizenhatodik napján – pontosan O-Sode halálának évfordulóján – virágba borult. Ez aztán megismétlődött újra és újra, kétszázötvennégy éven át – mindig a tizenhatodik napon a második hónapban, – a virágai pedig egyszerre voltak rózsaszínek és fehérek, jelképezve a nő mellét és tejét, mellyel a gyermeket táplálta. Az emberek Ubazakurának nevezték el, vagyis a Dajka Cseresznyefájának.

Lafcadio Hearns: Kwaidan


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése