2019. április 27., szombat

A Peónia Hercegnő




Hosszú idővel ezelőtt, Omi provinciában, Gamogunban állt egy kastély, amit Adzuchi-no-shiro-nak hívtak. Fenséges, öreg épület volt, a falai körül vizesárokkal, melyben lótuszok nyíltak. A kastély gazdag és bátor ura Naizen-no-jo Yuki nagyúr, felesége már néhány éve halott volt. Fia nem volt, de volt egy gyönyörű, fiatal lánya, akit hercegnőként tiszteltek. Békés és nyugodt időszaka volt ez a történelemnek, amikor az urak és népük boldogan élhettek. Naizen-no-jo nagyúr reménykedett benne, hogy lánya, Aya-hime számára megfelelő férjet találhat, és nem is olyan sokára, Harima provincia urának, Ako nagyúrnak második fiával el is jegyezték a két apa legnagyobb megelégedésére. A vőlegény és a menyasszony nem látták még egymást, ami nem volt szokatlan akkoriban, az ifjak kötelesek voltak elfogadni szüleik választását – sajnos ebből sok tragédia adódott az idők folyamán. Aya-hime úgy döntött, megpróbálja elfogadni és megszeretni a férjét, és bár sosem látta őt azelőtt, sokat gondolt rá, és sokat beszélt róla.
Egy este Aya-hime sétát tett a holdfényben, bejárva a kastély csodás kertjének ösvényeit udvarhölgyeivel, éppen a kedvenc peónia-ágyása mellett sétált a tó felé, ahol gyakran időzött. Szerette a szentjánosbogarak röptét, vagy a tófelszínen tükröződő holdfényt csodálni.
Már éppen a tópartra ért, amikor a lába megcsúszott, és egyensúlyát elvesztve a vízbe zuhant volna, ha a semmiből nem tűnik fel egy fiatalember – mintha varázslat lett volna! ­– és kapja el a lányt még idejében. Aztán, ahogy megjelent, úgy el is tűnt. A szolgálólányok látták, ahogy úrnőjük megcsúszott, majd egy fényes villanást, de ez volt minden; Aya-hime azonban látott mást is! A legcsinosabb fiatalembert, akit csak elképzelni lehet…
– Huszonegy éves lehet – mondta Sadayo-sannak, legkedvesebb udvarhölgyének és bizalmasának – és egészen biztos, hogy szamuráj, vagy annál is magasabb rangú nemes! Finom öltözete a kedvenc peóniáimmal volt hímezve, a kardja pedig gazdagon díszített! Ó, bárcsak egy pillanatnál tovább láthattam volna, hogy megköszönjem, amit értem tett! Vajon ki lehetett? És hogyan kerülhetett a kertünkbe anélkül, hogy az őrség észrevette volna?
Aya-hime attól tartva, hogy atyja netán jogosan gyúlna haragra a hívatlan látogató miatt, aki a védett kertbe bejutott, utasította az udvarhölgyeket, hogy ne beszéljenek az esetről.

Peónia - bazsarózsa


Az eset után Aya-hime megbetegedett. Nem tudott aludni, nem tudott enni, és napról napra egyre sápadtabb és sápadtabb lett. Mily könnyen belebetegednek az ilyen törékeny teremtések az érzelmekbe!
A nap, amikor a házasságnak meg kellett volna köttetni az ifjú Ako nagyúrral egyre közeledett, majd elmúlt az esemény nélkül, a lány oly beteg volt, hogy felkelni sem volt ereje. A legnevesebb orvosokat hívatták Kiotóból (az akkori fővárosból), de egyikük sem tudott tenni semmit, a lány egyre gyengébb és gyengébb lett.
Végül az apja, Naizen-no-jo nagyúr, végső elkeseredésében megkérdezte Sadayo-t, a lány leghűségesebb, legigazabb barátját, hogy nem tud-e olyan okot, mely lánya különös, titokzatos betegségét megmagyarázhatná. Talán titkos kedvese van? Vagy talán az eljegyzés keserítette el ennyire?
– Nagyuram – válaszolt Sadayo – Nem szeretek titkokat felfedni, de szolgálatom épp oly hűséggel fűz hozzád, mint a lányodhoz! Három héttel ezelőtt, éppen teliholdkor, a peóniaágyás mellett sétáltunk le a tóhoz, amit Aya-hime annyira szeret. Megcsúszott, és már majdnem a vízbe zuhant, amikor különös dolog történt. Szinte a semmiből egy szép ifjú szamuráj tűnt elő, és elkapta a hercegnőt, megmentve attól, hogy a vízbe zuhanjon. Mi csak egy villanásra láttuk őt, és mielőtt a leányod köszönetet mondhatott volna, már el is tűnt. Egyikünk sem értette, hogy lehetséges, hogy valaki bejutott a hercegnő kertjébe, át a kapu és a palotaőrségen, egész a legbelső kertbe, amikor olyan jól őrzik, de az kétségtelen, hogy ennek az embernek sikerült. Az óta az este óta beteg a mi szeretett úrnőnk, nagyuram. Oly mélységesen beleszeretett az ismeretlen ifjúba. És hidd el uram, nem volt még hozzá hasonlóan szép arcú férfi a világon! Ha nem találjuk meg őt, atól félek, hogy úrnőm belehal a fájdalomba!
– Lehetséges lenne, hogy bárki átjusson az őrségen? – morfondírozott Naizen-no-jo nagyúr. – Hallottam, hogy az emberek különféle alakváltó állatokról beszélnek, kitsunékról (rókaszellem), mujinákról (borzszellem), akik bármilyen alakot ölthetnek, és így köztünk járnak, de sosem hittem, hogy egy ilyen lény bejuthat a jól őrzött kastélyomba!



Aya-hime egyre gyengébb volt, egyre kedvetlenebb. Azt gondolva, hogy ez talán felvidíthatja, meghívták a palotába Kengyo Yashaskita-t aki ünnepelt biwa-játékos volt (húros hangszer). Kellemesen meleg este volt, így a társaság kiült az engawa-ra, a veranda külső galériájára, és hallgatták, ahogy a zenész a Dannoura-t játsza. A zene tisztán szállt, betöltve az est levegőjét, és egyszer csak, a semmiből feltűnt a peóniák közt az ifjú, csinos szamuráj. Most mindenki tisztán láthatta őt, még a csodás peónia-hímzéseket is a köpenyén.
– Ő az! Ő az! – kiáltozták az udvarhölgyek, mire az ifjú egy szempillantás alatt újra eltűnt.
Ayahime rendkívül izgatott lett, és olyan életteltnek tűnt, mint hosszú ideje nem, apja viszont jobban zavarba jött, mint korábban bármikor.
A következő éjjel két udvarhölgy kezdett játszani úrnőjüknek, Yae-san fuvolán és Yauko-san kotón – és egyszer csak az ifjú alakja ismét felbukkant.
A nap folyamán a nagyúr tüzetesen átnézette a kertet, különös tekintettel a peóniaágyásra, de semmi nyomot nem találtak az emberei, egyetlen árva lábnyomot sem, még ott sem, ahol előző este az ismeretlen állt.
Hosszas mérlegelés után Naizen-no-jo nagyúr úgy döntött, hogy meghívja a különös jelenségek bölcs és tapasztalt szakértőjét, Hiogo Makit, hogy leplezze le a különös, fel-felbukkanó idegent. Hiogo Maki, hogy eleget tegyen a nagyúr óhajának feketébe öltözve elrejtőzött a peóniák közt már jóval korábban.
Úgy tűnt, a zene ismét idecsalta az ifjú szamurájt. Szinte azonnal, ahogy az első hangok felcsendültek, meg is jelent, és bár mindenki a peóniabokrok felé bámult, a két lány folytatta a játékot, és végül az ifjú szamuráj már olyan jól kivehető volt, hogy ruhájának hímzett díszítése is látszott. Mindenki őt bámulta, miközben azon csodálkoztak, hogy Hiogo Maki miért nem ugrik elő a sötétből, hogy elkapja. Valójában Hiogo-sant is annyira lenyűgözte a nemes ifjú, hogy nem akarta megérinteni és ezzel esetleg megzavarni. Aztán magához térve figyelmeztette önmagát a kötelességére, és lopva megközelítette a fiatalembert, megpróbálva a derekánál megragadni. Egy pillanattal később, Hiogo Maki csak néhány vízcseppet érzett az arcán, és előredőlve a földre zuhant, mert ahogy a szamuráj után kapott, az eltűnt a semmiben. Ezt látva mindenki odasietett, Hiogo Maki pedig felkiáltott.
– Nos, uraim, elfogtam! Nézzétek csak meg!
Mindenki legnagyobb megdöbbenésére a karjai közt csupán egy nagyra nőtt peóniát tartott!
Ekkor ért oda Naizen-no-jo nagyúr és Ayahime is az udvarhölgyekkel. A történtek a daimyōt is megdöbbentették, aki végül így szólt.
– Ah, ahogy gondoltam! Nem kitsune (rókaszellem) vagy mujina (borzszellem) játszotta ki az őrséget és tört be a kertembe! Magának a peóniának az isteni lelke öltött testet egy hercegben! – mondta, majd a lányához fordult – Nagy tisztelettel és figyelemmel viseltess ez iránt a peónia iránt, és mondj köszönetet Hiogo Maki úrnak, amiért ilyen óvatosan járt el!
Ayahime a szobájába vitte a virágot, vázába tette, és a feje mellé, a párnájához helyezte. A szíve megtelt szeretettel, úgy érezte, mellette van az, akit szeret. Ettől kezdve egyre jobban lett, napról napra erősödött, ugyanakkor a virág is, mintha együtt élt volna vele, cseppet sem fakult, nem mutatta a hervadás jeleit. Végül a hercegnő teljesen felépült. Szépsége szebben ragyogott, mint valaha, a peónia pedig még mindig csodásan virágzott, tökéletes szirmai még csak tartásukból sem vesztettek.
Ayahime gyógyulása után eljött a pillanat, amikor az apja sem tudta már tovább halasztani az esküvőt. Nemsokára Ako nagyúr, a családja és a kísérete megérkezett a kastélyba, a másodszülött fia pedig feleségül vette a hercegnőt.
Ahogy a házasság megköttetett, a lány a vázában holtan és szirmahullottan találta a peóniát. A köznép ezután hosszan beszélt még az esetről, és Ayehimét szép lassan Botan Hime, vagyis Peónia Hercegnő néven kezdték el emlegetni…


kép az eredeti 1918-as kiadásból




Richard Gordon Smith: Ancient Tales and Folk-lore of Japan

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése