2019. április 11., csütörtök

Sakura-legendák 4. A Musubi-no-Kami templom szent cseresznyefája






Mimasaka provincia egy kisebb városában, Kagamiban, a helyi templom területén állt egy szentély, melyet több száz évvel korábban építettek, és Musubi-no-Kami-nak, a szerelem istenének ajánlottak. Közvetlenül mellette állt egy csodálatos, öreg cseresznyefa, amit Kanzakurának, vagyis Szent Cseresznyefának hívtak, és úgy tartották, hogy éppen a fa iránti tisztelet miatt épült a Szerelem Istenének szentélye éppen ide.


kép forrása




Réges-régen, amikor Kagami falu még jóval kisebb volt, mint napjainkban, a közösség vezetője egy Sodayu nevű férfi volt. Sodayu azok közé tartozott, akik kevés munkával, mások igyekezete árán jutottak előre, és lettek gazdagabbak a körülöttük élőknél, megvette, majd továbbadta a terményeiket, kereskedőként utazgatott, és mire középkorúvá vált, gazdag ember lett.
Sodayu özvegyember volt, de volt egy csodálatos, tizenhét éves lánya, Hanano. A kereskedő úgy gondolta, éppen eljött az ideje, hogy megfelelő férjet találjon a számára, így magához hívatta.
– Kedves gyermekem, eljött az idő, amikor kötelességem a lehető legjobban kiházasítani téged! Kiválasztom a jövendőbelidet, és ha meggyőződtem erényeiről, te hozzámész, ahogy a kötelesség diktálja.
Hananonak, ahogy minden lánynak, legfőbb feladata volt, hogy teljesítse atyja parancsát, így engedelmesen meghajolt, ám később, kedvenc szolgálójának, Yukának elmondta, hogy nem akar olyanhoz hozzámenni, akit nem tud szeretni.
– Mit tehetnék? Mit tanácsolsz, drága O-Yuka? Hogyan találhatnék olyat, akit szeretni tudnék? Aki csinos, és nem több huszonkét évesnél…
Yuka pontosan tudta, hogy nem könnyű ebben a helyzetben megfelelő tanácsot adni, de  azt felelte, tud egy megoldást, ami talán segíthet.
– Menj el a templomba, és imádkozz Musubi-no-Kami szentélyében! A Szerelem Istene majd segít! Fohászkodj hozzá, hogy a férj, akit apád választ, jóképű legyen, és szívednek megfelelő! Azt mondják, hogy ha valaki huszonegy napon át imádkozik a szentélynél, az megkapja a kívánt szerelmesét!
O-Hanano elégedett volt a tanáccsal, és már akkor délután, Yuka kíséretében el is ment Musubi-no-Kami szentélyéhez imádkozni. Nap nap után visszatért oda, míg végül elérkezett a huszonegyedik nap, az utolsó. Éppen befejezte az imádságot, és kifelé indult a templomból, elhaladva a Kanzakura, a Szent Cseresznyefa mellett, amikor megpillantott egy ott állni egy húsz-huszonegy év körüli ifjút, aki igencsak jóképű volt, halovány bőre és kifejező tekintete vonzotta a pillantást. Kezében egy virágzó cseresznyeágat tartott, kedvesen rámosolygott Hananora, aki visszamosolygott rá, aztán a fiú meghajolt, majd még mindig mosolyogva átnyújtotta a virágokat a lánynak. Hanano elpirult, és elfogadta az ágat. Az ifjú ismét meghajolt, majd távozott, ahogy Hanano is, hevesen dobogó szívvel, de boldogan, úgy vélvén, hogy ezt az ifjút küldte neki a Szerelem istene, meghallgatva imáit.
– Hát persze, csakis így lehet! – mondta Yukának. – Ez volt a huszonegyedik, az imák utolsója, ahogy mondtad! Hát nem vagyok hihetetlenül szerencsés? És ő nem épp olyan jóképű? Nem hiszem, hogy láttam nála csinosabb férfiút valaha is! Bárcsak minél hamarabb viszontláthatnám! – és folytatta egész hazafelé úton, hazaérve pedig a cseresznyevirágot vázába tette a szobájában, hogy minél közelebb legyen hozzá.
– O-Yuka! – könyörgött ellenállhatatlanul. – Kérlek, menj, és tudj meg mindent arról az ifjúról! De ne szólj semmit, apám meg ne tudja! Talán nem ő lesz a vőlegény, akit kiválaszt számomra, de senki mást nem tudok szeretni, így, ha kell, titkos szeretője leszek, ha úgy kívánja! Menj, drága Yuka! Tudj meg mindent, amit lehet, tégy meg mindent, amit tehetsz, nincs senki, akiben nálad jobban megbíznék!
És a hűséges szolgáló elindult, hogy úrnője parancsára tegyen.


kép forrása



Yuka nem talált semmit a fiatalemberről, akit a cseresznyefa alatt láttak, mintha senki nem ismerte volna a faluban, de amíg kérdezősködött megtudta, hogy van egy másik fiatalember, aki komolyan beleszeretett az úrnőjébe, és amikor hallotta, hogy Hanano apja megfelelő férjet keres a lányának, bejelentette magát a következő napra. A neve Tokunosuke volt. Jó összeköttetésekkel bírt, és jómódú volt, habár külsejét össze sem lehetett hasonlítani azzal a titokzatos ifjúval, akitől Hahano a cseresznyeágat kapta. Mindezeket megtudva Yuka visszatért úrnőjéhez, hogy beszámoljon neki.
Következő nap reggel, a leghivatalosabb órában, Tokunosuke megjelent Sodayu házánál. Hananot odahívták, hogy teát szolgáljon fel, és találkozzon a fiatalemberrel. A vendég szertartásosan és udvariasan viselkedett, ahogyan a lány is, és miután a férfi távozott, Sadayo elmondta a lányának, hogy azt a férfit választotta férjéül.
– Minden szempontból megfelelő – mondta. – Van pénze. Az apja a barátom, és Tokunosuke hónapok óta szerelmes beléd. Ennél nem is kívánhatnál többet.
Hanano nem válaszolt, csak elsírta magát és kirohant a szobából, apja pedig odahívatta Yukát.
– Megtaláltam a legmegfelelőbb fiatalembert, az úrnőd számára – mondta Sodayu – de ő ahelyett, hogy hálás és boldog lenne, a szobájában sír. Tudod ennek az okát? Te ismered a titkait. Talán van egy szeretője, akiről nem tudok?
Yuka, látva Sodayo dühét, úgy vélte, hogy úrnője érdekeit is azzal szolgálja leginkább, ha elmondja az igazságot. Sodayu megköszönte neki, és ismét hívatta a lányát. Másnap reggel visszahívták Tokunosuket, és Hanano könnyekkel a szemében elmondta neki, hogy nem szeretheti, mert a szíve már valaki másé, akinek a neve ismeretlen előtte.
– Ez egy meglehetősen furcsa fordulat – gondolta magában Tokunosuke – szinte sértő olyasvalakit szeretni, aki még a nevét sem közölte!
Meghajolván elhagyta a házat, de eldöntötte magában, hogy megtudja, ki a névtelen rivális, így elrejtőzött, és amikor elhagyta a házat, követte Hananot.
Kora délután Hanano és Yuka szokás szerint imádkozni mentek, és ahogy megérkeztek, ismét ott találták a szép arcú ifjút a cseresznyefa alatt, aki ismét a lányra mosolygott, és ismét egy virágokkal teli ágat nyújtott neki; de ezúttal sem hagyta el egyetlen szó sem az ajkait. Ezt Tokunosukét, aki az egyik kőlámpás mögött rejtőzött, alaposan megdöbbentette.
Néhány pillanat múlva meghajoltak egymás felé, és elváltak. O-Hanano, és a szolgálója elhagyták a templomot, és a cseresznyefa alatt álló ifjú egy ideig még utánuk nézett.
Tokunosukét féktelen, féltékeny harag öntötte el. Előjött rejtekhelyéről, és az ifjú felé tartva durván rákiáltott.
– Ki vagy te, te hitvány gazember?! Mondd meg a neved és a rangod! Hogy merészeled a szépséges O-Hanano-sant zaklatni?
Ellenfele karja után kapott, de az hirtelen hátralépett, és mielőtt Tokunosuke elérhette volna, egy váratlan szélroham megannyi virágot és szirmot sodort a szemében a fáról. Oly sűrűn és gyorsan hullottak alá a virágok, hogy elvakították Tokusnosukét néhány pillanatra. Mire ismét átlátott a fergetegen, a szép arcú ifjú már eltűnt, és csupán valami szomorú sóhaj hallatszott a cseresznyefa belsejéből. A templom egyik papja sietve érkezett, és dühösen kiáltott.
– Ah, szentségtelen gazember! Mit képzelsz, hogy erőszakoskodsz a templom kertjében?! Hát nem tudod, hogy ez a cseresznyefa már századok óta itt áll? szent fa ez, a szelleme pedig olykor ifjú képében megjelenik köztünk! Ő volt az, akit megpróbáltál megérinteni mocskos, szentségtelen kezeddel! Takarodj innen, és soha ne lépj be többé a templomunkba!
Tokunosuke azonnal távozott, Sodayu házához sietett, és elmondott neki mindent.
– Talán most már a lányod hajlandó hozzám jönni – fejezte be a szavait. – Hiszen egy szent szellem mégsem veheti el!
Hananot nagyon felzaklatta, amikor megtudta, hogy az arc, mely úgy magával ragadta a szívét, egy szellem arca.
– Micsoda bűnt követtem el! – sírdogált – Beleszerettem egy istenségbe!
Visszatért a templomba, és hogy megbocsátásért könyörögjön a szentélyben. Hosszan és komolyan imádkozott, majd hazatért apjához, hogy közölje a döntését, életét ezentúl a templomnak szenteli, ott éli le napjait, egyikeként a gondnokainak. Leborotválta gyönyörű haját, és felvette a vörös-fehér ruhát, mely jelezte, hogy ő többé már nem a földi világé. A templomban élte le hátralévő életét, söprögetéssel és imával telt napok közt.
A templom még mindig áll.

Richard Gordon Smith: Ancient Tales and Folk-lore of Japan




Az 1918-as kiadás eredeti illusztrációja

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése