Mimasaka provincia egy kisebb városában,
Kagamiban, a helyi templom területén állt egy szentély, melyet több száz évvel
korábban építettek, és Musubi-no-Kami-nak, a szerelem istenének ajánlottak.
Közvetlenül mellette állt egy csodálatos, öreg cseresznyefa, amit Kanzakurának,
vagyis Szent Cseresznyefának hívtak, és úgy tartották, hogy éppen a fa iránti tisztelet
miatt épült a Szerelem Istenének szentélye éppen ide.
kép forrása |
Réges-régen, amikor Kagami falu még jóval kisebb
volt, mint napjainkban, a közösség vezetője egy Sodayu nevű férfi volt. Sodayu
azok közé tartozott, akik kevés munkával, mások igyekezete árán jutottak előre,
és lettek gazdagabbak a körülöttük élőknél, megvette, majd továbbadta a
terményeiket, kereskedőként utazgatott, és mire középkorúvá vált, gazdag ember lett.
Sodayu özvegyember volt, de volt egy csodálatos, tizenhét
éves lánya, Hanano. A kereskedő úgy gondolta, éppen eljött az ideje, hogy
megfelelő férjet találjon a számára, így magához hívatta.
– Kedves gyermekem, eljött az idő, amikor
kötelességem a lehető legjobban kiházasítani téged! Kiválasztom a
jövendőbelidet, és ha meggyőződtem erényeiről, te hozzámész, ahogy a kötelesség
diktálja.
Hananonak, ahogy minden lánynak, legfőbb feladata
volt, hogy teljesítse atyja parancsát, így engedelmesen meghajolt, ám később,
kedvenc szolgálójának, Yukának elmondta, hogy nem akar olyanhoz hozzámenni,
akit nem tud szeretni.
– Mit tehetnék? Mit tanácsolsz, drága O-Yuka? Hogyan
találhatnék olyat, akit szeretni tudnék? Aki csinos, és nem több huszonkét
évesnél…
Yuka pontosan tudta, hogy nem könnyű ebben a
helyzetben megfelelő tanácsot adni, de azt felelte, tud egy megoldást, ami talán segíthet.
– Menj el a templomba, és imádkozz Musubi-no-Kami
szentélyében! A Szerelem Istene majd segít! Fohászkodj hozzá, hogy a férj, akit
apád választ, jóképű legyen, és szívednek megfelelő! Azt mondják, hogy ha
valaki huszonegy napon át imádkozik a szentélynél, az megkapja a kívánt
szerelmesét!
O-Hanano elégedett volt a tanáccsal, és már akkor délután, Yuka kíséretében el is ment Musubi-no-Kami szentélyéhez imádkozni. Nap nap után
visszatért oda, míg végül elérkezett a huszonegyedik nap, az utolsó. Éppen
befejezte az imádságot, és kifelé indult a templomból, elhaladva a Kanzakura, a
Szent Cseresznyefa mellett, amikor megpillantott egy ott állni egy húsz-huszonegy
év körüli ifjút, aki igencsak jóképű volt, halovány bőre és kifejező tekintete vonzotta
a pillantást. Kezében egy virágzó cseresznyeágat tartott, kedvesen rámosolygott
Hananora, aki visszamosolygott rá, aztán a fiú meghajolt, majd még mindig mosolyogva átnyújtotta a
virágokat a lánynak. Hanano elpirult, és elfogadta az ágat. Az ifjú ismét meghajolt,
majd távozott, ahogy Hanano is, hevesen dobogó szívvel, de boldogan, úgy
vélvén, hogy ezt az ifjút küldte neki a Szerelem istene, meghallgatva imáit.
– Hát persze, csakis így lehet! – mondta Yukának.
– Ez volt a huszonegyedik, az imák utolsója, ahogy mondtad! Hát nem vagyok
hihetetlenül szerencsés? És ő nem épp olyan jóképű? Nem hiszem, hogy láttam
nála csinosabb férfiút valaha is! Bárcsak minél hamarabb viszontláthatnám! – és
folytatta egész hazafelé úton, hazaérve pedig a
cseresznyevirágot vázába tette a szobájában, hogy minél közelebb legyen hozzá.
– O-Yuka! – könyörgött ellenállhatatlanul. –
Kérlek, menj, és tudj meg mindent arról az ifjúról! De ne szólj semmit, apám
meg ne tudja! Talán nem ő lesz a vőlegény, akit kiválaszt számomra, de senki
mást nem tudok szeretni, így, ha kell, titkos szeretője leszek, ha úgy kívánja!
Menj, drága Yuka! Tudj meg mindent, amit lehet, tégy meg mindent, amit tehetsz,
nincs senki, akiben nálad jobban megbíznék!
És a hűséges szolgáló elindult, hogy úrnője
parancsára tegyen.
kép forrása |
Yuka nem talált semmit a fiatalemberről, akit a
cseresznyefa alatt láttak, mintha senki nem ismerte volna a faluban, de amíg
kérdezősködött megtudta, hogy van egy másik fiatalember, aki komolyan
beleszeretett az úrnőjébe, és amikor hallotta, hogy Hanano apja megfelelő
férjet keres a lányának, bejelentette magát a következő napra. A neve
Tokunosuke volt. Jó összeköttetésekkel bírt, és jómódú volt, habár külsejét
össze sem lehetett hasonlítani azzal a titokzatos ifjúval, akitől Hahano a
cseresznyeágat kapta. Mindezeket megtudva Yuka visszatért úrnőjéhez, hogy
beszámoljon neki.
Következő nap reggel, a leghivatalosabb órában, Tokunosuke
megjelent Sodayu házánál. Hananot odahívták, hogy teát szolgáljon fel, és
találkozzon a fiatalemberrel. A vendég szertartásosan és udvariasan
viselkedett, ahogyan a lány is, és miután a férfi távozott, Sadayo elmondta a
lányának, hogy azt a férfit választotta férjéül.
– Minden szempontból megfelelő – mondta. – Van
pénze. Az apja a barátom, és Tokunosuke hónapok óta szerelmes beléd. Ennél nem
is kívánhatnál többet.
Hanano nem válaszolt, csak elsírta magát és
kirohant a szobából, apja pedig odahívatta Yukát.
– Megtaláltam a legmegfelelőbb fiatalembert, az
úrnőd számára – mondta Sodayu – de ő ahelyett, hogy hálás és boldog lenne, a
szobájában sír. Tudod ennek az okát? Te ismered a titkait. Talán van egy
szeretője, akiről nem tudok?
Yuka, látva Sodayo dühét, úgy vélte, hogy úrnője
érdekeit is azzal szolgálja leginkább, ha elmondja az igazságot. Sodayu
megköszönte neki, és ismét hívatta a lányát. Másnap reggel visszahívták
Tokunosuket, és Hanano könnyekkel a szemében elmondta neki, hogy nem
szeretheti, mert a szíve már valaki másé, akinek a neve ismeretlen előtte.
– Ez egy meglehetősen furcsa fordulat – gondolta
magában Tokunosuke – szinte sértő olyasvalakit szeretni, aki még a nevét sem
közölte!
Meghajolván elhagyta a házat, de eldöntötte
magában, hogy megtudja, ki a névtelen rivális, így elrejtőzött, és amikor elhagyta
a házat, követte Hananot.
Kora délután Hanano és Yuka szokás szerint
imádkozni mentek, és ahogy megérkeztek, ismét ott találták a szép arcú ifjút a
cseresznyefa alatt, aki ismét a lányra mosolygott, és ismét egy virágokkal teli
ágat nyújtott neki; de ezúttal sem hagyta el egyetlen szó sem az ajkait. Ezt
Tokunosukét, aki az egyik kőlámpás mögött rejtőzött, alaposan megdöbbentette.
Néhány pillanat múlva meghajoltak egymás felé, és
elváltak. O-Hanano, és a szolgálója elhagyták a templomot, és a cseresznyefa
alatt álló ifjú egy ideig még utánuk nézett.
Tokunosukét féktelen, féltékeny harag öntötte el.
Előjött rejtekhelyéről, és az ifjú felé tartva durván rákiáltott.
– Ki vagy te, te hitvány gazember?! Mondd meg a
neved és a rangod! Hogy merészeled a szépséges O-Hanano-sant zaklatni?
Ellenfele karja után kapott, de az hirtelen
hátralépett, és mielőtt Tokunosuke elérhette volna, egy váratlan szélroham
megannyi virágot és szirmot sodort a szemében a fáról. Oly sűrűn és gyorsan
hullottak alá a virágok, hogy elvakították Tokusnosukét néhány pillanatra. Mire
ismét átlátott a fergetegen, a szép arcú ifjú már eltűnt, és csupán valami
szomorú sóhaj hallatszott a cseresznyefa belsejéből. A templom egyik papja
sietve érkezett, és dühösen kiáltott.
– Ah, szentségtelen gazember! Mit képzelsz, hogy
erőszakoskodsz a templom kertjében?! Hát nem tudod, hogy ez a cseresznyefa már
századok óta itt áll? szent fa ez, a szelleme pedig olykor ifjú képében
megjelenik köztünk! Ő volt az, akit megpróbáltál megérinteni mocskos,
szentségtelen kezeddel! Takarodj innen, és soha ne lépj be többé a
templomunkba!
Tokunosuke azonnal távozott, Sodayu házához
sietett, és elmondott neki mindent.
– Talán most már a lányod hajlandó hozzám jönni –
fejezte be a szavait. – Hiszen egy szent szellem mégsem veheti el!
Hananot nagyon felzaklatta, amikor megtudta, hogy
az arc, mely úgy magával ragadta a szívét, egy szellem arca.
– Micsoda bűnt követtem el! – sírdogált –
Beleszerettem egy istenségbe!
Visszatért a templomba, és hogy megbocsátásért
könyörögjön a szentélyben. Hosszan és komolyan imádkozott, majd hazatért
apjához, hogy közölje a döntését, életét ezentúl a templomnak szenteli, ott éli
le napjait, egyikeként a gondnokainak. Leborotválta gyönyörű haját, és felvette
a vörös-fehér ruhát, mely jelezte, hogy ő többé már nem a földi világé. A
templomban élte le hátralévő életét, söprögetéssel és imával telt napok közt.
A templom még mindig áll.
Richard
Gordon Smith: Ancient Tales and Folk-lore of Japan
Az 1918-as kiadás eredeti illusztrációja |
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése