2018. augusztus 16., csütörtök

JISEI, az utolsó haiku

„A mi országunkban a zen szerzetesek haláluk órájában búcsúverset írnak. A többségük még akkor megfogalmazza, amikor még egészségesek, aztán, mikor haldokolnak, olyan, mintha spontán jutott volna eszükbe. Némely ezek közül a versek közül badarság, de vannak, amelyek komoly megbecsülésre tesznek szert.”
Ismeretlen szerző: Nomori no Kagami, 15. század


Sofu

Lelkek ünnepe:
fogadtam őket tegnap
ma vendég vagyok

Bairyu

óh hortenzia,
folyton változol vissza
első színedhez

Shutei

nyárnapi fagy: mit
itthagyok csupán víz mi
ecsetem mosta

Hokusai

akár egy szellem
bebarangolom most a
nyári mezőket

Kimpo

ez a mai nap
az utolsó nap látni
a Fuji hegyét

Gitoku

tiszta ég – az út
melyen jöttem, és amin
most visszatérek

Basho

úton betegen:
álmom kóborolni kezd
tűnt mezők felett

Banzan

búcsúzás – megyek
én is mint minden dolog
harmat a füvön

Ensei

búcsúajándék
testemnek: ha akarja
végsőt lélegzem

Ensetsu

őszi szélroham
nincsen további dolgom
ezen a földön

Fukaku

kabócapáncél
üresen: megyünk, ahogy
jöttünk, csupaszon








Tsukioka Yoshitoshi tusképe. Akashi Gidayu generális megírja szeppukuja előtt a búcsúversét, miután  1582-ben csatát veszített. Tsukioka Yoshitoshi: Poem by Akashi Gidayu

Somogyvári Zsolt (1967-) japán haiku fordításai  JISEI*
Zen-szerzetesek és haiku költők versei a halál mezsgyéjéről
Farkas Lőrinc Imre Kiadó, 1994
A műfordítások hitelességét ellenőrizte: Dr Janó István

2018. augusztus 14., kedd

OBON, a hazalátogató lelkek ünnepe



 
Van egy időszak minden évben, amikor megnyílnak a kapuk és a holtak lelkei hazatérnek az élőkhöz, akik megvendégelik őket étellel, itallal, tánccal és emlékezéssel. Ennek az ünnepnek a neve, Obon.
A gyökerei visszavezethetőek a hindu Dīpāvalī-ünnep, vagy fényünnepre, az Avalambanára, avagy az éhes szellemek megetetése, illetve a taoista Chung-yuen rítusra.

Az obon szó a szanszkrit avalambana, vagy ullambana szó rövidített formája, amelynek jelentése fejjel lefelé lógva szenvedni a Pokolban. A szenvedő és éhező lelkek minden évben kapnak rá lehetőséget, hogy rövid időre visszatérjenek a Földre. Az ő szimbolikus megetetésük enyhíti pokolbeli kínjaikat.
A holtak lelkeinek szánt áldozatokról van említés az Avalambana szútrában, vagy japánul Urabon-kyō-ban, pontosabban az ősszülők felé hét generációig visszamenőleg.
Az Obon fényei, a lámpások, először a 86-dik császár, Go-Horikawa-tennō uralkodása alatt lettek bevezetve 1230  körül. Az utolsó napon meggyújtott máglyák szokását a shingon buddhizmus alapítójának, Kōbō Daishi-nak tulajdonítják. Az ünnepség utolsó aktusa a Tōrō nagashi, azaz a lámpások útrabocsátása egy folyón, vagy a tengeren, hogy hazavezessék a lelkeket.

Az ünneplés fontos alkotóeleme a tánc, ami már 500 éve kapcsolódik a megemlékezéshez.
Az Obonhoz kapcsolódó táncok eredetije egy Buddha tanítványtól, Mokuren-től származik, aki egyszer egy látomásban meglátta anyja szellemét az Éhezők Királyságában. Döbbenettel tapasztalta, hogy anyja teljesen átadta magát a gőg bűnének. Megkérdezte Buddhát, hogy miként tudná kiszabadítani ebből a szellem birodalomból, mire Buddha azt felelte, hogy július 15-én rendezzen egy nagy ünnepséget a holtak lelkeinek 7 generációig visszamenően. A tanítvány megtette és evvel sikerült anyját kiszabadítania, ugyanakkor ezzel egyidőben ráeszmélt, hogy mennyire önzetlen volt vele az anyja és látta, hogy mennyi áldozatot hozott érte az életében. A felismerés akkora örömet okozott neki, hogy táncra perdült, és ebből a táncból lett a későbbi Bon-Odori, azaz Bon tánc.

A táncok és énekek között eltérések mutatkoznak régiónként.

Bár az Obon nem tartozik Japán nemzeti ünnepei közé, de az egyik legfontosabb. Mivel ez az ünnep a második leghosszabb az Aranyhét után, így sokaknak a szabadság ideje, s ugyanakkor ebben az időszakban találkoznak egymással a rokonok, aki csak teheti, hazamegy a szülővárosába és ekkor gyűlik össze a család.

A sok szokás egyike, hogy augusztus 13-án lámpásokat aggatnak az ereszek alá és tüzet gyújtanak a ház előtt, jelezve az érkező léleknek, hogy örömmel látják. A házi oltára dangót (édes gombóc rizsből és babból) helyeznek, majd kimennek a temetőbe és hazaviszik a rokon lelkét. A Bon-Odori este kezdődik, ami sok helyen egy körtánc. Egy tér közepén álló torony tetején vannak a dobosok és körülöttük táncolnak az emberek.  Az Obon utolsó napján ismét tüzeket raknak és visszakísérik a rokonok lelkét a temetőbe.

Sajnos a modern időkkel a közösségi kapcsolatok egyre gyengülnek, s ennek egyik következménye, hogy egyre kevesebb helyen tartják meg az ünnepet, s a fiatalok közül egyre kevesebben jönnek el.
Japán főleg keleti részén,  július 13-tól („Üdvözlő Obon”) tartják július 16-ig („Búcsúzó Obon”) míg Japán nyugati részén augusztusban.




Kép: Osurasma, or praying a soul out of purgatory-J. M. W. Silver.jpg
"Sketches of Japanese Manners and Customs", by J. M. W. Silver, Illustrated by Native Drawings, Reproduced in Fac-simile by Means of Chromo-lithography, published in London in 1867
This image comes from the Project Gutenberg archives. This is an image that has come from a book or document for which the American copyright has expired and this image is in the public domain in the United States and possibly other countries
Források:











Kép: Osurasma, or praying a soul out of purgatory-J. M. W. Silver.jpg
"Sketches of Japanese Manners and Customs", by J. M. W. Silver, Illustrated by Native Drawings, Reproduced in Fac-simile by Means of Chromo-lithography, published in London in 1867
This image comes from the Project Gutenberg archives. This is an image that has come from a book or document for which the American copyright has expired and this image is in the public domain in the United States and possibly other countries
Források:


2018. augusztus 13., hétfő

Obon




 Obon a lelkek ünnepe, amikor az élők "vendégül látják" elhunyt szeretteik lelkét.

A többnapos eseménysorozat alkalmából igyekszünk egy kis bepillantást nyújtani ebbe - az európaitól merőben különböző- szokásba.




2018. július 24., kedd

Selymes bundába bújt szörnyetegek

Japán legendás lényei

A japán népi hiedelmek egyike azt tartja, hogy bizonyos macskák természetfeletti erőkkel rendelkeznek.  A két legismertebb közülük a bakeneko és a nekomata. Mindkettő  a házimacskából alakul ki és mindkettőjük a magasabb szintű démonok családjába tartozik, a yōkai-k közé.
Bakeneko

Akkor kell gyanút fogni a gazdának, ha közönségesnek tartott cicusa lassan eléri a 13. életévét és mégsem akar öregedni, vagy  amikor egyre kövérebb lesz és a súlya eléri, meghaladja a 4 kg-ot, és ha mindezek mellett rajtakapják, hogy két lábon állva lámpaolajat iszik, akkor semmi kétség. Másik lehetőség, amikor biztosan átalakul a macska, ha éppen meggyilkolt gazdája véréből iszik. Ezután a megtermett kutyaméretűre növő cicaszörny étrendje megváltozik. Előnyben részesíti az emberhúst. Az elbeszélések szerint a bakeneko sötét hatalommal rendelkezik és elsősorban a halottidézés területén. Képesek a halottakat „életre kelteni” és a szolgálatukba állítani, némelyek hitodamákat (tűzgömbök, amelyek látható emberi lelkek) idéznek meg, és ha átugranak egy ember felett éppen a halála pillanatában, akkor képesek annak az alakját felvenni.

Egy ismert történetben egy Tasaku Genbei nevű férfi anyja egyik napról a másikra furcsán megváltozott. Addigi szokásával ellentétben minden nap bezárkózott a szobájába, barátaival minden kapcsolatot megszakított és a családját is kerülte, étkezni pedig csak egyedül étkezett egy zárt helyiségben. Körülbelül ebben az időben tűnt el az asszony szeretett macskája. Egy este, mikor megint egyedül evett a szobájában, a fia az ajtóhoz lopódzott és belesett egy keskeny résen. Rémülettel látta, hogy egy megtermett macskaszerű lény gubbaszt a padlón anyja ruhájában és állati maradványokat rágcsál. A fiatalember előrántotta a kardját, majd feltépte az ajtót és lefejezte a szörnyet, az pedig lassan visszaváltozott az eltűnt macskává, a padló alatt pedig megtalálták az idős asszony maradványait.

Egy másik elbeszélés egy hűséges macskáról szól, amely egy oszakai kereskedő féltve őrzött szépséges leányának volt a kedvence. Olyannyira, hogy folyton vele volt, még éjszaka is ott aludhatott a szobájában. Eleinte nem zavarta a kereskedőt, ám idővel furcsa gondolatok kaptak szárnyra a fejében. Mi van, ha ez nem is egy közönséges macska, hanem egy gonosz szellem macska alakjában és azért férkőzött be a családba, hogy elrabolhassa a szépséges leányt. Elhatározta, hogy megöli az állatot, ám éjszaka az álmában megjelent a macska és szomorúan közölte vele, hogy igaztalanul vélekedik róla.  Nagy igazságtalanságot követne el, ha megölné és talán még nagyobb szerencsétlenséget zúdítana a lányára. Elmondta, hogy a kamrában egy szokatlanul nagy patkány rejtőzik. Nem közönséges rágcsáló, hanem egy gonosz démon. Miatta őrizte minden pillanatban a lányt, ám ahhoz nem elég erős, hogy egymaga legyőzze a patkányt, ezért azt tanácsolta a kereskedőnek, hogy menjen el egy barátjához és kérje kölcsön annak Butchi nevű macskáját, majd hagyja őket éjszakára a kamrában. A férfi úgy is tett. Másnap reggel, mikor kinyitotta az ajtót, a három állat ott feküdt egymásba akaszkodva, karmokkal, fogakkal és alig pihegtek a kimerültségtől. A kereskedő döbbenten látta, hogy a patkány nagyobb a macskáknál. Felkapott egy hosszú kést és elvágta a kapálódzó szörnyeteg torkát. A két hős macska súlyos sérüléseket szerzett a kétségbeesett harcban, és minden odaadó ápolás ellenére kimúltak. Tiszteletre méltó temetést kaptak bátorságukért és hűségükért hálából.

A közismert és szerencsét hozó figura, a maneki-neko eredetije szintén bakeneko volt, de a ritka, jóindulatú fajtából való… ha pedig valóban csak mosakodott volna, mint az egyik meseváltozatban olvasható, akkor később lett belőle yōkai.

Nekomata

A nekomatát a bakeneko rokonaként tartják számon. Mind a buddhizmusban, mind a shintoban fellelhető. Ugyanúgy természetfeletti ereje van, képes alakot változtatni és szereti az emberhúst. A két yōkai közti különbség sokáig összemosódott, ezért a fennmaradt írásművekben néha nehéz volt eldönteni, hogy melyikükről is van szó, de idővel segített a nekomatákra jellemző kettévált farok. A feltételezések itt is megoszlanak abban, hogy a nekomata egy különösen erős bakenekóból alakul-e ki, vagy szintén egy nagyranövő házimacskából, de a helyzeten nem változtat. A nekomaták kivétel nélkül kegyetlenek és rosszindulatúak.
Japán és Kína bizonyos hegyeiben élnek, ugyanakkor a japán néphit különbséget tesz a vad, hegyi nekomata és a házimacskából kialakult, emberek között élő változata között. Ez utóbbinál megfigyelhető, hogy az idő múlásával az állat mérete extrém módon növekszik, meghaladva a közönséges házimacska nagyságát.
A nekomaták szintén sötét mágiával gyakorolnak hatalmat. Ők is képesek halottakat kontrollálni és hitodamákat idézni, emellett több emberi nyelven beszélhetnek, gyakran járnak két lábon, ha senki sem figyeli őket, valamint előszeretettel veszik fel idősebb asszonyok alakját. Sokszor táplálkoznak gazdáik vérével, miközben megigézik őket.
Kínai eredetű, hogy a nekomaták farka kígyóvá válhat, japán változatában a farkukat fáklyaként használják arra, hogy felgyújtsanak házakat. Ennek következtében a 11-dik században divatba jött, hogy levágták a macskák farkát. A csonkítást 1602-ben császári rendelet tiltotta meg.

Érdekes jelenség, hogy az idő múltával a nekomata mérete növekszik a leírásokban.
1685-ben egy nekomatáról ad hírt a Shinchomonshū (17-dik sz-i japán szövegek gyűjteménye), amit Kii  provincia (mai Kishū) hegyeiben sikerült csapdába csalni, hogy a szörny akkora volt, mint egy vaddisznó.
A Wakun no shiori (kézirat, 18-dik sz.) 1775-ben a hegyekből hallatszó nekomata ordításáról tudósít, s amely ordításból arra következtettek, hogy a démon akkora lehet, mint egy oroszlán.
A Gūisō (寓意草)  1809-ben egy 2,8 m magas nekomatáról ír, ami egy megölt  kutyát vitt a szájában.
A legkorábbi ismert irodalmi mű, amiben a „nekomata” elnevezés megjelenik,  az 1334-1339-ből származó zuihitsu műfajú (japán esszé) Tsurezuregusa című gyűjtemény Yoshida Kenkō buddhista szerzetes tollából.
Az egyik történet egy jámbor és buzgó papról, Amedabutsu-ról szól, aki a Gyōgan templom közelében élt és az imádság mellett író is volt.  A szomszédjai egyszer azt mesélték, hogy a közeli hegyekben él egy nekomata nevű szörny, ami embereket eszik, aztán hozzátették. Bár mi nem hegyek között élünk, mégis gyakran hallani nekomatává változó macskákról, amik embereket ragadnak el. Amedabutsu megjegyezte, hogy ezután óvatosnak kell lennie, ha egyedül van úton. Egy este éppen egy felolvasásról jött hazafelé, mikor a háza közelében a pataknál egy furcsa, leírhatatlan külsejű lényt pillantott meg a sötétben. Annyira megijedt, hogy megbotlott és beleesett a patakba. Segítségkiáltására megjelentek a falusiak fáklyákkal és kihúzták. Csak ekkor jött rá, hogy a kutyája jött eléje és csak üdvözölni akarta. Bár értékes ecsetjei és írása a vízbe veszett, mégis örömmel sietett haza és az sem zavarta, hogy a falusiak kinevették.

1685-ből fennmaradt egy ún. kawaraban, azaz egy hirdetmény, ami egy Ōneko-ról, avagy óriásmacskáról ad hírt, ami Azabu-ban (Tokyo része) garázdálkodott. Kutyákat, embereket és néha rókákat sebesített, vagy ölt meg, míg végül sikerült nehezen elfogni. 3 láb magas macska volt, kb 91 cm, kettéágazó farokkal.
A Yamato Kaiiki-ben (大和怪異記 „Japán titokzatos  történetei”), 1709  körül egy ismeretlen szerző arról ír, hogy egy szamuráj házában újra és újra megmagyarázhatatlan hitodama-jelenések tűntek fel. A kísérteties tűzgolyók közvetlenül a padló felett lebegtek mind a házban és a ház körül. Hiába próbálták őket elkapni, nem sikerült. Egyik este a lakónegyedben egy egész rajnyi hitodamát figyeltek meg, amik egy fa csúcsán lebegtek, eközben a szamuráj szolgálóit poltergeist (dobálózó szellem) rémisztgette maguktól pörgő párnákkal. Az egyiküknél ide-oda repkedett, mielőtt a nő nyomtalanul eltűnt volna. A szamuráj papokat, ördögűzőket hívott, hogy találják meg a jelenségek forrását, de hiába, akárcsak az imái és megkötő varázslatai, hatástalanok maradtak. Aztán egy este a szamuráj egy két lábon járó, vén macskát látott meg, amely a tetőn sétált, fején egy kendővel, amin az eltűnt szolgáló neve látszott. Miután a ház ura nyíllal lelőtte a lényt, akkor fedezték fel, hogy a farka kettéágazik. A démonmacska pusztulásával a nyugtalanító jelenségek megszűntek.

Érdekességként megemlíteném még a Kasha (火車) nevű yōkait, amit még Ōneko –nak is neveznek. A barátságos maneki-neko ellentéte. Mivel hasonlít a bakeneko-ra és a nekomatára, ezért gyakran keverik velük is. Szerencsétlenül járt emberek holttestét lopják el, mielőtt elhamvasztanák őket. Tüzes óriásmacskának is nevezik, mert állítólag tüzes szekéren viszi az elátkozott lelkeket a Pokolba.
Nem démon és nem yōkai a Nekogami (猫神), hanem shinto eredetű szellemi lény, amit később az Edo-korban kamivá emeltek, hálából azért, hogy megvédték az élelmiszerraktárakat, valamint a selyemhernyó-állományt az egerektől és patkányoktól. Napjainkban ezeket a macskaistenségeket nagy tisztelet övezi és ők védelmezik a házimacskákat, az ő jóindulatukat kell megnyerni, hogy egy macska sokáig éljen, vagy meggyógyuljon. Miyagi prefektúrában tíz shinto-szentély van, amelyek valamelyik macskaistenségnek vannak szentelve.

A bakeneko kedvelt alakja a mai horrorfilmeknek, melyek főszereplője többnyire a modern ízlésnek tetsző bosszúvágyó, fiatal és csábítóan szép nő képében megjelenő macskanő, aki valódi alakját akkor veszi fel, mikor férfiáldozata megjelenik a színen. (Kuroneko, Az Otama-tó szellem macskája)
A tanukihoz hasonlóan a nekomata és a bakeneko is kedvelt alakjai a kabuki és a bunraku színháznak. Ott hagyományosan női alakban szerepelnek és a spirituális kapcsolatot képviselik a nőiesség, alakváltás és halál között.

Miként lettek a hízelgő bundásokból kegyetlen szörnyek, arra sokféle elmélet van. A macskák személyisége mindig is elbűvölte, vagy irritálta az embereket. Az egyetlen „házi”állat, ami nem függ az embertől és az egyetlen, amely megtartotta a szabadságát, vad személyiségét.
Csupán érdekességként megemlítenék néhány érdekes hasonlóságot más kultúrákból:

Egyiptom – Bastet, a Macskaistennő és Sachmet
Skandinávia – Freya istennő, akit sokszor macskaként, vagy macskával ábrázolnak, a kocsiját pedig két macska húzza
Malajzia – egy bajang nevű vámpírmacska, ami halvaszületettekből fejlődik ki…
Bengál dravidák – egy chordeva nevű mágikus lény, ami fekete macska alakjában jelenik meg, s a gyengék és betegek életenergiáját szívja ki
Görögország – Ailuranthrop, vagy macskaember, ami alakváltó és varázserejű. (19.sz)
Románia – régi elbeszélések szerint a macska egy Kata nevű nőből lett
Magyarország – még sosem hallottam ezt a történetet, de állítólag régi mondák szerint Évát az Úr egy macska farkából teremtette. Mikor kivette Ádám bordáját, a macska ellopta a csontot és szökni próbált vele, de az Úr utánakapott és a farka leszakadt. Így történt az eset…
Van még egy magyar vonatkozású hiedelem, miszerint a 7 – 12 év közötti macskák boszorkánnyá változhatnak, hacsak nem karcolnak a hátukba egy keresztet.
Csizmás kandúr meséje a kétlábon járó, beszélő macskáról, aki bizony tipikusan bakeneko.
A fekete macska szerencsétlenséggel való állítólagos kapcsolata, ami talán összefügg avval, hogy a boszorkányokat csak fekete macskával írják le.
Itt említem a Constantine c. filmből azt a a részletet, ahol a főszerepló démonvadász (Keeanu Reeves) egy fekete macska segítségével jut át a Pokolba.
Minden földrésznek vannak macska legendái és legendás macskái, legyenek házimacska formájúak, vagy oroszlánok, leopárdok, jaguár. Oldalakon keresztül lehetne róluk írni… Ami viszont figyelemreméltó, hogy távoli kontinenseken élnek egymáshoz hasonló legendák, ám ez már egy új történet…


Források:



Képek:
Utagawa Kuniyoshi – "Ume no Haru Gojūsantsugi"  Kabuki triptichon. 1835-ben mutatták be a darabot.
Bakeneko (化け猫, monster cat) from the Buson Yōkai Emaki
Ōneko (a giant cat, nekomata in Japanese) from a historic Kawaraban, ca. 1685

2018. július 12., csütörtök

Nyári haikuk...



Buszon



déli hõségben
a templom nagyharangján
lepke szendereg



ha lepkét fognék
tenyerembe – szürke por
lesz, mit találnék



rövid nyári éj –
kicsi tócsa tükörén
csillog a holdfény




Basó



te kicsi madár
egész nap csak énekelsz –
sohasem únsz rá?



forró néma nap.
csak a sziklák közül zeng
tücsökcirpelés



hajnalka virít
még a pimasz szúnyog is
halkítja hangját


Issza



lábamnak porát
nem merem itt lemosni:
tiszta a patak



ne bántsd a dongót
hiszen köszönteni jött
sok szép virágod



tücskök zengenek
egyik szépen a másik
csúnyán – ki hogy tud



Kojodo



a szitakötõ
nem szállt a virágokra –
fehér kõre ült



Kjoroku



míg benn reggeli
imám mormoltam, ott künn
hajnalka virult




Moritake



Felszállt egy szirom?
Mikor jobban megnéztem:
lepke volt – bizony!



Siki



pacsirták dala
hangos békabrekegés
versenyeznek most



vándorutamon
más társat nem kívánnék
csak egy pillangót



záporesõ zúg
kis pontyok piros fejét
vízcseppek verik

Soha



virág illatát
bárcsak könnyû ecsettel
visszaadhatnám



Sokaku



csöndes nyári éj
tiszta tóba hullott egy
gesztenyelevél




Sokju-ni



ha forró napon
hirtelen hûs esõ hull:
senki sem dohog



Juinen



zápor kergetett
alighogy hazaértem
nyomban el is állt


Kako



hûs szellõt árul
a legyezõkészítõ –
szörnyû forróság






Képek:
1. Katsushika Hokusai: Peony and Butterfly
2. Toyohara Chikanobu: Shinobazu Pond
3. Ikeda Shoen: Yaekasumi - Two female students on a boat on a lotus pond — Yaekasumi
4. Utagawa Kunisada: Summer - Enjoying the Cool of Evening at the Otonashi River in Ôji 

2018. június 5., kedd

Ezerarcú eső...





Edit Musinszky





esőcsepp riadt
szitakötő szárnyán, egy
perc és elillan





viharban együtt
búvunk kunyhóm rejtekén
én s egy ázott méh





lábunk nyomán csúf
giliszták tekeregnek
földszagú este





zivatar után
barackvirág kelyhéből
pillangó iszik





Kazu:
November este
zuhogó esőben egy
madár énekel
Edit:
felszáradt esőcseppek
majd új dalt fakasztanak




Zsatkovits Edit





japánbirsvirág
virít az áprilisi
havasesőben





esőáztatta
réten kék seregélyek
megkésett hírrel



vizfodrot borzol
metsző szél, vihar jöhet
zuhé közeleg





nefelejcsszemű
isó baba szellemlány
esőben táncolj !





aranyeső ess
sárga cirádát fessél
éjkimonómra





Walker Zsuzsa





éjjeli eső
gyöngyszemeket álmodik
hajnali fára…





csillogó cseppek
megannyi zöld levélen…
Gendzsi könnye hull





tavaszi zápor
cseresznyevirágot bont
messzi Japánban…





hajnali szellő
akácfa illatot fúj
sziromeső hull





ablakom előtt
zsongító nyári eső
álomba ringat




B. Tomos Hajnal





Lótusz kelyhéből
esőcsepp könnye páráll -
bánatom oszlik





Eső kopogtat
kunyhóm bádogfedelén-
nem nyitok ajtót





Esős éjszaka,
felráz a köhögésem.
Teát kivánok





Elázott szúnyog
tenyeremen száritom,
érzem, belémcsip





Tavaszi vihar
tépi a fák virágát –
rózsaszin eső.





Lir Morlan





Minden esőcsepp
lepereg vadgesztenyefám
zöld leveléről





Esőcseppek. Halk
monoton hang - összefolyt
reggel és este





Eső utáni
nap sugarait gyűjtik
a kósza cseppek





Nagy esők után
sok mindent elsodor
az áradó folyó





Könny-gyöngycsepp fonat
égi ajándék néked
holt asszony árnya




Tabi Kazu





Sszűk kis utcánkat
eső mosta tisztára,
szél kiseperte





kertem fáit és
zöld füvét, ugyanaz a
felhő itatja





a földre hullott
egy sötét esőfelhő,
és ott tóvá vált





harangvirágok,
záporban bólogató
esőcsengettyűk





hűs zápor után
most is rácsodálkozom
a fénylő fákra