Japán legendás lényei - Kappák

A kappák (河童) Japán legismertebb legendás lényei közé tartoznak, és a yōkai-ok népes családjának tagjai. Elnevezésükben és megjelenésükben eltérőek lehetnek vidékenként.

A kappák különösen az Edo- és Meiji-korban örvendtek nagy „népszerűségnek”, bár hírnevük erősen negatív előjelű volt.  Akkoriban bizarr külsejű, gonosz lényként éltek a köztudatban, ám a Meiji-kor végére személyük a negatív propaganda ellenére egyre pozitívabbá vált, és kedveltségük gyorsan nőtt.

Japánban a köznyelv a „kappa” szót a jó úszókra használja, de maga a megnevezés a Kantó régióból való, ahol eredeti jelentése „gyermek a folyóból”, „folyó gyermek” (Kawatarō (川太郎), Kawako (川子). Miként a névből is következik, a kappákat a vizekkel hozzák kapcsolatba, ezen belül is leginkább folyókkal, tavakkal, azaz édesvizekkel, csak kivételes, ritka esetekben sós vízzel.

Japán ősi hitében, a shintōban, a kappát, vagy a kawatarō-t, mind a mai napig vízi istenként tisztelik egyes vidékeken.

Először a Nihon shokiban bukkan fel, ahol alakja összemosódik egy rosszindulatú vízikígyóéval. Itt a neve mizuchi, vagy mitsuchi.

A könyv egy története 379-ben játszódik, amiben ez a lény a Kawashima-folyóban él, Kibi tartományban és egyik szórakozása az arra utazókat megölni, mígnem egy hős legyőzi egy fogadás alkalmával és megöli. Hogy valóban egy ősi kappáról van-e itt szó, vagy e különös lény ősi eredetének erőltetéséről, sajnos a kérdésre még nincs egyértelmű válasz.

A kappák külsejéről:

Érdekes módon elég kicsik, méretüket általában egy 3-4 éves gyerekéhez hasonlítják, de bizonyos esetekben elérhetik egy 10 éves gyerek nagyságát is. Bőrük lehet sikamlós, lehet pikkelyekkel borított, de előfordul szőrös testű is, amit hyōsube-nek hívnak. Jellemző rájuk a csőrszerű, vagy csúcsos száj és a hátukon levő páncél, az ujjaik közti úszóhártya, de ami minden esetben megegyezik, az a fejük tetején levő bemélyedés, vagy sara, amiben víz van. Ha ez a víz valami okból kifolyik, a kappa elveszíti nagy erejét, és ha nem pótolja minél hamarabb, akkor meg is halhat. Színük régebben kék és sárga volt, az arcuk kék és fekete. Mára többnyire zöldesek. Ha veszélybe kerül, erős és kellemetlen szagot bocsát ki magából. Egyes források szerint halszagú.

Érdekesség a kappák erős vonzódása a sumo-hoz. Gyakran hívták ki mérkőzésre az embereket. Amíg víz volt a fejük mélyedésében, legyőzhetetlenek voltak, ám az emberek gyorsan rájöttek, miként győzhetik le őket.

Sok állítólagosan rossz tulajdonságuk mellett a kappák rendkívül udvariasak és az emberek sportversenyeit megelőző szertartásos meghajolások következtében a víz többnyire kiloccsant és a kappák elveszítették az erejüket. Ezek után nem volt nehéz legyőzni és akár fogságba ejteni őket.

Másik szenvedélyük az uborka, ami állítólag a legkedveltebb ételük volt. Evvel függ össze az a hiedelem, hogy úszás előtt a régi időkben semmi esetre sem ettek az emberek uborkát, bár különös módon voltak vidékek, ahol éppen ennek az ellenkezőjét javasolták, de olyan is előfordult, hogy a szülők uborkákat dobtak a vízbe, amire ráírták gyermekeik nevét, bízva benne, hogy így a kappák az uborkákat eszik meg a pancsoló gyerekek helyett. Étrendjükben nem vetették meg a japán padlizsánt, az erjesztett szójababot és a tököt sem, de ez alól kivétel volt a lopótök. Hogy ennek az oka oda vezethető vissza, miként az a Nihon shokiban van leírva, ahol a víziszörnyet egy lopótök segítségével sikerül megölni, vagy hogy a szárított tök kellemetlen hasonlóságokat vet fel a kiszáradó mélyedéssel a kappa fején, ki tudja, de az biztos, hogy nem szeretik semmilyen formában ezt a tökfélét.

A kappák rossz híréhez tartozik az is, hogy előszeretettel támadtak meg elsősorban vízben fürdőző gyerekeket, akiket lehúztak a víz alá, aztán megették, de a felnőtteket sem vetették meg, bár egyes hírek szerint az emberek máját fogyasztották szívesen, amit a végbélnyíláson benyúlva értek el, ám előtte ki kellett tépni az ún „shirikodamát”, ami elállta az utat. Egyes állítások szerint maga a „shirikodama” volt a cél, amiben az ember életenergiája rejtőzött, de bizonyos japán hiedelmek szerint az emberi máj fogyasztása megnöveli az életerőt, sőt, halhatatlanná tesz.

Másik rossz szokásuk volt meglesni az emberek asszonyait a toiletten és megerőszakolni őket. Az ebből a kényszernászból született gyerekeket többnyire megölték bizarr külsejük miatt.

Mindezek ellenére különös módon mégsem sikerült a kappákat egyértelműen rossznak beállítani. Vannak hasznos dolgok, amiket az emberek a kappáktól kaptak, mégha ezek megszerzése nem minden esetben nevezhető tisztességesnek. Ismerve gyenge pontjukat, nem volt nehéz csapdába csalni őket, és sokszor csak úgy szabadulhattak szorult helyzetükből, hogy elárulták néhány titkukat. Ezek többnyire a gyógyítással függtek össze. Állítólag a csontkovácsolást is nekik köszönhetjük.

Vannak olyan történetek, melyek szerint, ha egy ember megmentette egy kappa életét, akkor az örök életében szolgálta – érdekes hasonlóság az írek koboldjaival. Megjegyzem, hogy a kappák sohasem szegték meg adott ígéretüket, amit az ember kevésbé mondhat el magáról.

Más elbeszélésekben a kappák jóindulattal voltak az emberek iránt és önként osztották meg ismereteiket. Ebből következett, hogy egyes régiókban istenként/kamiként tisztelik máig a kappákat.

Bár napjainkban nincsenek szemtanúktól beszámolók, miszerint kappát láttak volna, de ettől még akad néhány település, ahol a tavak mellett táblák figyelmeztetik a fürdőzőket esetleges jelenlétükre.

Az alábbi tábla a gyerekeket figyelmezteti Hirakatában (Osaka pref.).

Érdekesség:

Tokióban van egy templom, a Sogenji templom, másik nevén  Kappa-dera. A Kappabashi bevásárló utcában található és állítólag azért épült, mert azon a vidéken rengeteg kappa élt. Érdemes uborkát tenni a táskába az arra látogatónak, hátha sikerül „összefutnia” egy ilyen mesés lénnyel, de látni mindenképpen láthat valódi kappát, helyesebben egy mumifikálódott kappa kart.

Talán semmi nem bizonyítja jobban a kappák népszerűségét, mint az irodalmi alkotások, filmek, animék, amelyekben főszerepet kapnak. Ezek egyike Akutagawa Kyosuke : Kappák című műve, amely részletekben olvasható lesz hamarosan a Porcelánszív Irodalmi Folyóirat lapjain.

Egy másik témába vágó írás egy próbálkozás részemről, a főszerkesztőm, Lir Morlan ötlete nyomán. Egy Grimm mesét „kappásítottam”, és hogy sikerült-e, azt döntsék el a kedves Olvasók!

Végül néhány japán „kappás” mondás magyarosítva:

oka ni agatta kappa  -  陸に上がった河童  -  Olyan, mint a szárazra vetett hal.

kappa no he   -   河童の屁   -  Semmiség, gyerekjáték! Olyan emberre is mondják, aki mindenbe belekezd, de semmit sem fejez be.

kappa no kawanagare   -  河童の川流れ  -  Senki sem tévedhetetlen.

kappa ni suiren wo oshieru   -  河童に水練を教える  - Olyasmire tanítani valakit, amihez már ért. Nagyképűen okoskodni.

Források:
blogs.yahoo.co.jp
www.broketourist.net

Képek:

Kappa by Chicha Pie
cryptid-wendigo.tumblr.com
pinterest.com
watchouttatami.wordpress.com
allabout-japan.com